Jóllehet 14 százalékkal kevesebben jelentkeztek idén a Debreceni Egyetemre, ami körülbelül a 2018-as jelentkezési adatoknak felel meg, a 7990 jelentkező száma azt jelzi, továbbra is az ország második legnépszerűbb felsőoktatási intézménye a debreceni az ELTE után.
A kormány szövetségesnek tekinti a magyar vállalkozásokat a munkanélküliséggel szembeni harcban - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Hajdú-Bihar megyei Balmazújvárosban pénteken, ahol átadta a Balmaz-Sütöde Kft. több mint 508 millió forint értékű fejlesztésének támogatói okiratát.
Szerző: Ancsy
itt:
Bulvár hírek
Jogi lépéseket tett az Egyesült Államokban Harry herceg és felesége, Meghan hercegnő a gyermekükről készített állítólagos drónfelvételek miatt.
A nemzeti parkok egyedülálló, a csillagképek, meteorok, hullócsillagok varázslatos világába kalauzoló éjszakai programjaira hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM), kiemelve az ország három, nemzetközileg is elismert csillagoségbolt-parkjának kínálatát.
Az elmúlt hónapokban kiválóan működött a kormány által kidolgozott, a versenyképességet javító gazdaságvédelmi akcióterv - mondta az innovációs és technológiai miniszter pénteken Makón.
Közel egyhetes kihagyás után újra jeges edzésre jelentkezett Sidney Crosby, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) folytatására készülő Pittsburgh Penguins világsztárja.
Két ember meghalt a 35-ös főúton, Polgár külterületén, ahol összeütközött egy személyautó és egy tehergépkocsi péntek délelőtt - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
A megyei autópálya-matricák iránt erősödő kereslet azt mutatja, hogy idén nyáron a lakosság a koronavírus-járvány első hullámának lecsengése után inkább a belföldi utazásokat, főként a balatoni nyaralást részesíti előnyben a külföldi kikapcsolódással szemben.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Drogkereskedő párosra csaptak le a rendőrök Budapesten - közölte a police.hu-n pénteken a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Szerző: Ancsy
itt:
Hétvégi Horoszkóp
Így telhet a szombat és a vasárnap!
Az orosz Nyizsnyij Novgorod elleni hazai mérkőzéssel kezd a Falco KC Szombathely a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája főtábláján.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 9,8 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Aegon Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztárra, elsősorban informatikai biztonsági, számviteli és adatszolgáltatási hiányosságok miatt, a feltárt jogsértések nem fenyegetik a pénztár biztonságos működését.
