Egy ma is érvényben lévő, csaknem fél évszázada kiadott irányelv miatt nem tudja takarítani télen a bukaresti utcákat az Urban SA köztisztasági vállalat: egyebek mellett ennek tulajdonítható, hogy a légszennyezés az egészségügyi határérték többszörösére rúg a román fővárosban.
A belga külügyminisztérium a koronavírus miatt módosította Kínára vonatkozó utazási tanácsait, és immár minden nélkülözhetetlen utazás elhalasztását javasolja.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Mintegy 11 ezer tonna élelmiszert mentett meg a megsemmisüléstől és juttatott el a rászorulóknak tavaly a Magyar Élelmiszerbank Egyesület - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Több mint 182 millió utast szállítottak 2019-ben a Cseh Vasutak (Ceské dráhy).
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Öt havi csúcsra emelkedett januárban az euróövezet gazdasági hangulatindexe, és hét havi csúcsra az Európai Unióban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG EcFin) csütörtökön publikált jelentése szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Az eddigi adatok szerint nincs Magyarországon koronavírussal fertőzött beteg, a védekezéshez szükséges minden eszköz rendelkezésre áll és a tisztifőorvos akciótervet készít - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Magyar Református Presbiteri Szövetség mintegy 15 ezer magyarországi - és 30 ezer Kárpát-medencei - presbiter férfi és nő nevében tiltakozik Niedermüller Péter (DK) VII. kerületi polgármester ATV-ben elhangzott kijelentése ellen.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
"Ipari mértékű" a joggal való visszaélés a börtönviszonyokra hivatkozó kártérítési igényeknél - mondta Gulyás Gergely csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A kormány döntése értelmében megduplázták a déli határt védő katonák számát - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Együttműködési megállapodást kötött a honvédelmi miniszter és Kecskemét polgármestere.
Szerző: Ancsy
itt:
Technika-informatika
Fontos mérföldkőhöz érkeztek a nagy kedvencek.
Szerző: Ancsy
itt:
Mobiltelefon
A vártnál nagyobb mértékben csökkent a British Telecom (BT) brit távközlési szolgáltató vállalat bevétele és működési eredménye pénzügyi éve harmadik negyedévében a cég honlapján közzétett mérlegbeszámoló szerint.
