Szombaton rendezik a Generali Night Run Budapest futóversenyt

Szombat éjjel rendezik a Generali Night Run Budapest futóversenyt, melyen az egyéni indulókat három távra, a váltóban versenyzőket félmaratonra várják a szervezők.

Washington heteken belül megkezdi a csapatcsökkentést Németországban

Az Egyesült Államok heteken belül megkezdi a korábban bejelentett csapatcsökkentést Németországban - jelentette be az amerikai védelmi miniszter szerdai washingtoni sajtótájékoztatóján.

HungaroControl: az Eurocontrol a légiforgalmi irányítók számára előnytelen intézkedéseket hozott

Előnytelen intézkedéseket hozott a nemzeti légiforgalmi irányító szolgálatok számára a koronavírus-járvány idején az Eurocontrol, és ezzel rosszabb helyzetbe sodorta őket - mondta a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója az Airportal.hu szaklapnak adott interjújában.

AM: eredményesen lezárult a Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő program második üteme is

Az Agrárminisztérium (AM) által kidolgozott Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő program három üteme közül már kettő sikeresen lezárult - közölte a szaktárca szerdán az MTI-vel.

Európai Bizottság: Európa úgy döntött, hogy a közös jövő megteremtése érdekében összefog

A koronavírus ellen folytatott küzdelem során Európa szakított régi berögződéseivel, és úgy döntött, hogy a közös jövő megteremtése érdekében összefog.

Madarász- és ízeltlábú-bemutatót tart a 60 éves Pécsi Állatkert

Madarász- és ízeltlábú-bemutatóval, s egyebek mellett relikviák kiállításával ünnepli fennállásának 60. évfordulóját a Pécsi Állatkert augusztus 20-án és 21-én.

Romániában az 1200-at közelíti a napi esetszám

Romániában az 1200-at közelíti az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma, a fertőzési gócok túlterhelt kórházaiban kialakult személyzethiány pótlása érdekében a szaktárca a héten megkezdi orvosok és ápolók ideiglenes áthelyezését.

Szőcs Zoltán feltételes szabadlábra helyezéséről döntött a brassói bíróság

A terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi Szőcs Zoltán feltételes szabadlábra helyezéséről döntött szerdán, első fokon a brassói bíróság.

A román Transelectrica megkötötte a szerződést a Nagyvárad-Békéscsaba villamos vezeték hiányzó szakaszának a megépítésére

A romániai Transelectrica Villamosenergia-szállító Országos Társaság szerdán bejelentette: megkötötte a szerződést a Nagyvárad-Békéscsaba 400 kilovoltos villamos vezeték hiányzó romániai szakaszának a megépítésére.

Az Európai Bizottság szerződést írt alá a remdesivirt gyártó Gilead gyógyszercéggel

Az Európai Bizottság szerződést írt alá Gilead gyógyszeripari vállalattal az újfajta koronavírus elleni, remdesivir hatóanyagú, Veklury nevű gyógyszer terápiás kiszereléseinek biztosításáról - jelentette be szerdán Dana Spinant, a brüsszeli testület szóvivője.

Lemondott tisztségéről Borsodi László, Levelek fideszes polgármestere

Lemondott tisztségéről Borsodi László (Fidesz-KDNP), a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levelek polgármestere - erősítette meg a Levelek-besenyődi közös önkormányzati hivatal jegyzője az MTI értesülését szerdán.
Teszteld, hogy a szívedre vagy az észérvekre hallgatsz-e jobban!

Teszteld, hogy a szívedre vagy az észérvekre hallgatsz-e jobban!

Ha válaszolsz erre a húsz kérdésre, akkor gyorsan kiderítheted, hogy az érzelmek mekkora szerepet játszanak a döntéseidben.