Élő tv-sportközvetítések

A hétfői és keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.

Három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Kirill Szerebrennyikov orosz rendezőt

Háromévi, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre és 800 ezer rubel (3 millió 650 ezer forint) bírságra ítélte pénteken egy moszkvai bíróság Kirill Szerebrennyikov világhírű orosz rendezőt, akit különösen nagy kárt okozó sikkasztás és csoportosan elkövetett csalás címén marasztaltak el.

Will Ferrell-lel és Rachel McAdamsszel játékfilm készült az Eurovíziós Dalfesztiválról

Will Ferrell-lel és Rachel McAdamsszel készített játékfilmet az Eurovíziós Dalfesztiválról a Netflix streamingszolgáltató - írta a BBC hírportálja.

Újabb, várhatóan szabad szemmel is megfigyelhető üstökös közeledik a Nap felé

Majdnem 5 ezer év után ismét a Nap felé közeledik a NEOWISE-üstökös, amely a vártnál fényesebb lesz, így ha nem esik szét, akkor július közepétől a nyár végéig kis távcsővel vagy esetleg szabad szemmel is megfigyelhető majd.

Az Iszlám Állam két női tagját ítélték el Belgiumban

Terrorista csoport tevékenységében való részvétel vádjával az Iszlám Állam nevű terrorszervezet korábbi harcosának feleségét egy év felfüggesztett börtönbüntetésre, a szervezet egy másik, Szíriából hazatért női tagját pedig öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Belgiumban.

Késelés történt Glasgowban, a rendőrség lelőtte a tettest

Késeléses támadás történt péntek délután Glasgowban.

Beethoven előtt tiszteleg a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szabadtéri Játékok Ajándékkoncertje

Ludwig van Beethoven előtt tiszteleg idén a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Szabadtéri Játékok augusztus 15-i Ajándékkoncertje.

Kigyulladt a szolnoki bíróság bűnjelraktárként használt egyik helyisége

Kigyulladt a szolnoki bíróság egyik, bűnjelraktárként használt földszinti helyisége pénteken, az eset során nem sérült meg senki - közölte a Szolnoki Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.

Letartóztattak két, adójegy nélküli cigarettát értékesítő férfit

Orgazdaság miatt letartóztatott a Nyíregyházi Járásbíróság pénteken két férfit, akik magyar adójegy nélküli cigarettát értékesítettek - közölte a Nyíregyházi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője az MTI-vel.

Jövő áprilisban rendezik a budapesti döntőt

A tenisz Fed Kupa budapesti döntőjének szervezői pénteken bejelentették, hogy az eseményt idén már nem rendezik meg, az új időpont 2021. április 13-18.

Június 30-án nyújtja be a Paks II Zrt. az új atomerőmű engedélykérelmét

Június 30-án nyújtja be a Paks II. Atomerőmű Zrt. az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH) a Pakson épülő, új atomerőmű létesítési engedélykérelmét - közölte a két új atomerőműi blokk tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter pénteken Szekszárdon.
Hétvégi horoszkóp (június 27. – június 28.)

Hétvégi horoszkóp (június 27. – június 28.)

Így telhet a hét utolsó két napja!