Börtönbüntetést indítványozott az ügyészség egy családon belüli erőszak elkövetőjével szemben

Börtönbüntetést indítványozott az ügyészség egy 47 éves férfivel szemben, aki hosszabb időn át megalázta és bántalmazta az élettársát Hatvanban.A Heves Megyei Főügyészség szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a vádlott 2017 tavaszán ismerkedett meg a nála egy évvel fiatalabb sértettel. Kapcsolatukat a nő szülei ellenezték, mivel aggódtak a férfi erőszakos megnyilvánulásai és gyakori italozása miatt.

    
A sértett ennek ellenére 2018 áprilisában a vádlotthoz költözött, akivel gyakran közösen italozott annak ellenére, hogy a férfi ezen alkalmakkor különösen agresszívvá vált. Még az összeköltözésük hónapjában, 2018 áprilisának végén a vádlott egy születésnapi összejövetelt követően rátámadt a sértettre, kiabált vele, és egy ollóval a kezében azzal fenyegette meg, hogy kiszúrja a szemét vagy levágja az orrát, végül azonban csak a hajába nyírt bele.
    

A hasonló incidensek az elkövetkező hónapok során rendszeressé váltak, ám a nő annak ellenére sem szakított az élettársával, hogy az ittasan többször megütötte őt, illetve egyszer arra kényszerítette, hogy térden állva kérjen tőle bocsánatot azért, mert szerinte megszegte egy korábban neki tett ígéretét. Nem sokkal ez után az élettársak már közösen italoztak egy kocsmában, ahonnan ittas állapotban hazafelé tartva a vádlott minden előzmény nélkül rátámadt a nála jóval gyengébb fizikumú nőre, akit két kézzel, ököllel ütlegelt mindaddig, amíg élettársa össze nem esett az utcán. A földön fekvő sértettet a vádlott ezután még fojtogatta is, miközben összetörte a mobiltelefonját, melyen áldozata segítséget próbált hívni. A durva bántalmazásnak csak a közelben lakók határozott fellépése vetett véget.
    

A sértett - aki ekkor súlyos sérüléseket szenvedett - ezt követően szakított a vádlottal. A járási ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság - beismerése esetén 3 év időtartamú - végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki a férfira - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

Többek között kitömött állatok és lefejezett Barbie is vonzza az emberek a közösségi médiában.

Hét semmi jót nem ígérő jóslat, ami még nem teljesült be

Hét semmi jót nem ígérő jóslat, ami még nem teljesült be

A történelem híres látnokai, akiknek néhány próféciája egyelőre nem valósult meg.

Veszélyes légitársaságok 2019-ben

Veszélyes légitársaságok 2019-ben

A hét csillagból csak kettőt kaptak ezek a légitársaságok.

A csillagjegyek veszélyességi listája

A csillagjegyek veszélyességi listája

Ki az, aki nemcsak ütni, hanem szélsőséges esetben, ölni is képes dühében?

Természetfeletti hatalommal rendelkező tárgyak

Természetfeletti hatalommal rendelkező tárgyak

Néhányan esküdni mernének, hogy misztikus hatalommal bír a Nanteos Kupa, Szent Mura harangja, vagy például Drake dobja.

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

Minden, amit Venomról tudni kell

Minden, amit Venomról tudni kell

A legfontosabb információk az október 4-én érkező filmről.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Kegyetlenül elbánt a férfi egy útjába kerülő kiscicával - videó 18+

Kegyetlenül elbánt a férfi egy útjába kerülő kiscicával - videó 18+

A rendőrség a videó alapján keresi az elkövetőt, még nyomravezetői díjat is felajánlottak.

http://ujhazak.com