A fővárosi MSZP legalább 10 milliárdot vár a felújításra

A fővárosi MSZP a Lánchíd felújításához legalább 10 milliárd forint biztosítását várja el a kormánytól - mondta Zugló polgármestere a szocialista főpolgármester-helyettessel és több MSZP-s budapesti politikussal közös sajtótájékoztatóján pénteken, Budapesten.

Májusban is csökkent a maginfláció Japánban

Májusban már a második egymást követő hónapban csökkent a maginfláció Japánban, ami erősíti a deflációs várakozásokat és növeli a nyomást a koronavírus-járvány miatt meggyengült gazdaság talpra állításán dolgozó döntéshozókon.

Az egyéni vállalkozók a NAV-nál intézhetik ügyeiket július 1-jétől

Július 1-jétől az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) kell intézni - hívta fel a figyelmet az adóhatóság pénteken.

Kerékpármúzeumot nyitnak meg Balassagyarmaton

Az ország első kerékpármúzeumát nyitják meg szombaton Balassagyarmaton; a gyűjteményben a biciklik fejlődéstörténetét is nyomon követhetik a látogatók a legrégebbi, lábbal hajtott futógépektől a modern versenykerékpárokig.

Kerékpárút épül Tata és Agostyán között

Megkezdődik a Tata központját és az agostyáni városrészt összekötő négy kilométeres kerékpárút építése - közölte a Komárom-Esztergom megyei település polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.

A Magyar Nemzeti Múzeum és tagintézményei szombattól ismét megnyitják kapuikat

A Magyar Nemzeti Múzeum és tagintézményei szombattól ismét megnyitják kapuikat, a járványhelyzetre való tekintettel az intézmény tereiben a saját maszk viselése kötelező és a bejáratnál kézfertőtlenítő automaták biztosítják a fertőtlenítést.

Közzétette az NMHH a 2019-es országgyűlési beszámolóit

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) minden évben, idén is a május végi határidőt betartva nyújtotta be az elektronikus hírközlésről szóló és a Médiatanács tevékenységét tárgyaló beszámolóit az Országgyűlésnek.

Szeptemberben ismét a klasszikus alkotásoké a főszerep a filmmaratonon

A Nemzeti Filmintézet (NFI) immár negyedik alkalommal rendezi meg a főváros legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját, a Budapesti Klasszikus Film Maratont szeptember 22-28. között. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar filmkultúra értékeire és népszerűsítse a magyar filmeket.
0%-on álló filmek a Rotten Tomatoeson

0%-on álló filmek a Rotten Tomatoeson

Nem Az utolsó bűntény című akciófilm az első, ami nem nyerte el a kritikusok tetszését.

Halálra gázolt egy nőt egy tolató szemétszállító Győrben

Halálra gázolt egy nőt egy tolató szemétszállító jármű Győrben péntek reggel - közölte a rendőrség a honlapján.

Életnagyságú kánaáni istenszobor jogarát találták meg a bibliai Lakis romjainál

Életnagyságú kánaáni istenszobor jogarát találták meg a bibliai Lakis romjainál folyó ásatásokon - jelentette a Háárec című újság honlapja.

Már kapható a magyar sárgadinnye

Már kapható a magyar sárgadinnye az áruházakban és piacokon, néhány hét múlva pedig nagyobb mennyiségben a szabadföldi is elérhető lesz - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken.