A boszniai hatóságok pénteken a boszniai-horvát határnál megakadályozták, hogy 146 migráns leszálljon a Szarajevóból Bihacba közlekedő vonatról, ezzel megakadályozva, hogy a Nyugat-Európába tartó illegális bevándorlók közelebb jussanak a horvát határhoz.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az MSZP és a Párbeszéd a CEU melletti kiállásra bíztat a közösségi médiában.
A fogyasztás és a beruházások importgerjesztő hatása, ugyanakkor az autóipart hátráltató tényezőknek és a külső konjunktúrának az exportra gyakorolt befolyása magyarázta a szeptemberi külkereskedelmi adatokat az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Szombaton és vasárnap rendezik meg a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete közös szavalóversenyének döntőjét a budapesti teátrumban.
Egy 1899-es, pipacsokkal díszített váza és A Hold című női fejszobor érte el a legmagasabb, tizenegymilliós leütési árat a Virág Judit Galéria második Zsolnay-árverésén.
A bontással megkezdődött az 1900-ban épült, romos bányakórház átépítése katolikus gimnáziummá - mondta el a leendő oktatási intézményt fenntartó Székesfehérvári Egyházmegye püspöke pénteken, az építkezés helyszínén tartott sajtótájékoztatóján.
Megjelent a Figyelő felsőoktatási tájékoztatója, amely a képzési területenként bemutatott legnépszerűbb szakok rangsoraival, pályaorientációs szempontokkal és ösztöndíj-lehetőségek ismertetésével segíti a továbbtanulni szándékozó diákokat a pálya- és intézményválasztásban.
Ewan McGregor kelti életre a DC Univerzum egyik legkultikusabb alakját.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
A XX. kerületi pesterzsébeti szakrendelő 2,5 milliárd forintos fejlesztési forráshoz jutott az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A teljes felnőtt magyar népesség 38 százaléka, nagyjából 3 millió ember szavazna a kormánypártokra - olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában, amelynek az eredményeit pénteken közölték az MTI-vel.
Magyarországnak és a Romániában élő magyarságnak is egyértelmű érdeke, hogy a két ország között jó kapcsolat legyen, ezért mind a magyar, mind a román fél sokat tett az utóbbi időben.
Szeptemberben a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,9 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakáké 0,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).