Kelemen Hunor: az RMDSZ Manfred Weber csúcsjelöltségét támogatja az Európai Néppárt kongresszusán

Az RMDSZ Manfred Weber néppárti európai parlamenti (EP-) frakcióvezető jelölését támogatja az Európai Néppárt (EPP) úgynevezett csúcsjelölti tisztségére a jobbközép erőket összefogó pártcsalád novemberi helsinki kongresszusán - tudatta Kelemen Hunor Facebook-oldalán.

Pogácsás: a BM 8 milliárd forinttal támogatja az önkormányzati fejlesztéseket

A Belügyminisztérium (BM) az idén 8 milliárd forinttal támogatja az önkormányzati fejlesztéseket, ezek között bölcsődei, óvodai, védőnői, orvosi, illetve sportintézmények, valamint belterületi utak, járdák felújítását - közölte a BM önkormányzati államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Halottak napi jó tanácsok

Halottak napi jó tanácsok

Ne szomorkodj, hanem inkább örülj, bocsáss meg, engedd el az elhunytakat, és eszedbe se jusson szellemet idézni!

Százötvenmillió forintnyi hamis gyógyszert foglaltak le Magyarországon

Több mint 150 millió forint értékű hamis gyógyszert foglaltak le Magyarországon a gyógyszerhamisítás elleni XI. Pangea nemzetközi akcióhét keretében - hangzott el a fellépésben részt vevő hatóságok szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

NATO-főtitkár: az Egyesült Államok eleget tesz a nukleáris eszközök felszámolásáról szóló egyezménynek (2. rész)

Az Egyesült Államok teljes mértékben eleget tesz a szárazföldi állomásoztatású közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök (INF) felszámolásáról szóló egyezményben foglaltaknak, de az nem lehet hatékony, ha Oroszország továbbra is és folyamatosan megsérti azt.

Volner János: folyamatosan zsugorodik a Jobbik

Folyamatosan csökken a Jobbik létszáma - mondta Volner János független országgyűlési képviselő szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Októberben két éve a leglassabb ütemben nőtt az euróövezet gazdasági teljesítménye

A vártnál nagyobb mértékben, két éve a leglassabbra csökkent az euróövezeti gazdasági teljesítmény növekedési üteme októberben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet előzetes adatokra támaszkodó szerdán közzétett elemzése szerint.

A Somnakaj novemberben utoljára a Nemzeti Színházban

Utoljára látható a Somnakaj című roma musical novemberben a fővárosi Nemzeti Színházban.

NATO-főtitkár: az Egyesült Államok eleget tesz a nukleáris eszközök felszámolásáról szóló egyezménynek

Az Egyesült Államok teljes mértékben eleget tesz a szárazföldi állomásoztatású közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök (INF) felszámolásáról szóló egyezményben foglaltaknak, de az nem lehet hatékony, ha Oroszország továbbra is és folyamatosan megsérti azt.

Kampány indult a helyes szájápolásért

Kampányt indított a helyes szájápolás érdekében a Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikája - közölte az intézmény igazgatója az M1 aktuális csatornán szerdán.

ITM: a nem élelmiszer jellegű árucikkek forgalma jelentősen nőtt augusztusban

A kiskereskedelmi forgalom növekedésében alapvetően a nem élelmiszer jellegű árucikkek teljesítettek jól augusztusban - mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán a Központi Statisztikai Hivatal adataira reagálva.

Csökkent a Deutsche Bank nyeresége

Az előző évinél kisebb, de a szakértői várakozásokat felülmúló nyereséget ért el a harmadik negyedévben a legnagyobb németországi kereskedelmi bank, a Deutsche Bank szerdán közzétett negyedéves beszámolója szerint.