Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Magyarországnak a szomszédos országok közül Szerbiával van a legjobb diplomáciai és gazdasági kapcsolata, a gazdasági együttműködés is Belgráddal a legjelentősebb a nyugat-balkáni országok közül.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Életre szóló esélyt kell biztosítani minden gyerek számára, a hátrányos helyzetű fiataloknak pedig minél korábban meg kell adni a fejlődésükhöz szükséges segítséget - mondta az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten.
Elutasította a román képviselőház kedden, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indítson a képviselői mandátummal rendelkező Rovana Plumb volt környezetvédelmi miniszter ellen.
Az élelmiszeripar erősítése érdekében fogadta el a kormány a húszpontos élelmiszerbiztonsági akciótervet, az ágazat fejlesztésére pedig 300 milliárd forintot biztosít.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Alkotmányos mulasztást állapított meg a Natura 2000 földek értékesítésére és azt követő hasznosítására vonatkozó szabályozással kapcsolatban az Alkotmánybíróság keddi nyilvános ülésen kihirdetett határozatában.
Több mint félezer magyar és idegen nyelvű könyvet, köztük számos német szépirodalmi kiadványt tekinthetett meg a közönség az idén 130 négyzetméteres magyar standon a Frankfurti Könyvvásáron.
A csodásan induló párkapcsolat könnyen szörnyű rémálommá válik.
A mellrák elleni küzdelem miatt változik meg az ultralágy abroncs oldalfala az Amerikai Nagydíj hétvégéjére.
Szerző: Ancsy
itt:
Ezoterikus hírek
A szerencsebéka tudja, hogy mi vár rád pénzügyi téren.
A híres angyallátó elmondja a csillagjegyeknek szóló bölcsességeket.
Az Európai Unió újabb szankciókat fogadott el Észak-Koreával szemben.
Kijelölte szakmai stábját Székely Norbert, akit szeptember végén neveztek ki harmadszor a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányának.
