Októberben tartják a reformáció hónapját

Októberben tartják a reformáció hónapját országszerte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében. A programsorozat hagyományosan október 31-én, a reformáció emléknapján zárul.A MEÖT MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a központi nyitó ünnepséget este hatkor tartják a Kálvin téri református templomban. Az istentiszteleten igét hirdet Kondor Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke, a liturgiában részt vesznek a tagegyházak főpásztorai.

    
A programsorozat kiemelt rendezvénye a reformációi gála a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban október 21-én.

A gálaesten Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója tart előadást Reformáció 501 - reménységgel tekintünk a jövőbe címmel. Az ünnepség keretében átadják a Protestáns Újságírók Szövetsége kitüntetését, a Ráth Mátyás-díjat.
    

A reformáció hónapját lezáró hagyományos megemlékezést október 31-én a Reformációi Emlékparkban Budapesten, a Bajza utca és a Városligeti fasor sarkán rendezik meg, ahol beszédet mond Korányi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzora. A rendezvénysorozat idei mottója Pál apostol Rómaiakhoz írt leveléből való: ".a reménység pedig nem szégyenít meg.".
    

A központi programok között szerepel még az október 6-i területi női találkozó, amelyet idén a paksi evangélikus lelkészi hivatalban tartanak, a témája pedig a teremtésvédelem lesz. Október 14-én Miskolcon, a belvárosi evangélikus templomban rendeznek ökumenikus missziói napot. Október 28-án reformációi istentisztelet lesz a Magyarországi Metodista Egyház Központjában, amelyen Papp János, a baptista egyház elnöke hirdet igét.
    

A reformáció emléknapját október 31-én arra emlékezve tartják, hogy Martin Luther német Ágoston-rendi szerzetes 1517-ben ezen a napon szögezte ki téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára. A Luther vezette új irányzat lett az evangélikus, míg a Jean Calvin genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja.
    

Az 1943-ban alakult MEÖT a genfi székhelyű Egyházak Világtanácsának magyarországi szervezete, és társult tagja az Európai Egyházak Konferenciájának is, amelyen keresztül részt vesz az Európai Unió és az Európa Tanács mellett működő egyházi képviselet munkájában. A szervezetnek 11 tagegyháza van, több felekezet pedig - köztük a Magyar Katolikus Egyház - együttműködő státussal vesz részt a munkában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com