Richter vezérigazgató-helyettes: az utolsó negyedévben javuló eredményeket vár a társaság

A negyedik negyedévben a működési eredményének javulására számít a Richter.

Kiemelkedő magyar eredmények a légtorna művészeti világbajnokságon

A magyar versenyzők összesen 40 érmet szereztek a légtorna művészeti világbajnokságon, az olaszországi Cesenaticóban.

Ukrán légierő: több mint 130 drónnal támadta Ukrajnát az orosz hadsereg

Az orosz hadsereg 135 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat csütörtökre virradóra, sokan megsebesültek, és károk keletkeztek infrastrukturális létesítményekben - közölték katonai és helyhatósági források jelentései alapján ukrán hírügynökségek és hírportálok.

Felújították a hódmezővásárhelyi Aranyossy-iskolát

A fenntartó Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség által biztosított forrásból felújították Aranyossy Ágoston Református Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola Szék utcai épületét.

Gyorsult az euróövezeti építőipar aktivitásának visszaesése októberben

Gyorsuló ütemben, már a 42. egymást követő hónapban zsugorodott az építőipar teljesítménye az euróövezetben idén októberben a Hamburg Commercial Bank (HCOB) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet csütörtökön közölt felmérése szerint.

Schäferék megpróbálják megállítani a Bayernt

A Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlin szombaton délután a százszázalékos teljesítménnyel listavezető Bayern Münchent fogadja a német labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójában.

Elindult a nevezés a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra

Várják a nevezéseket az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztiválra, melyet 2026-ban május 13-ától 17-éig rendeznek meg a szegedi Belvárosi Moziban - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Lengyel értelmiségiek felszólították a parlament tagjait, hogy ne támogassák Zbigniew Ziobro letartóztatását

Nyílt levélben szólította fel szerda este több mint ötven lengyel értelmiségi a parlamenti alsóház tagjait, hogy ne szavazzák meg az rákbetegséggel küzdő Zbigniew Ziobro ellenzéki képviselő, volt igazságügyi miniszter előzetes letartóztatását, amelyet a főügyész indítványozott.

Energiaügyi Minisztérium: októberben megdőlt a tisztán elektromos gépkocsik havi forgalomba helyezési rekordja

A múlt hónapban 2935 klímabarát gépjármű kapott zöld rendszámot, kilenccel több, mint az eddigi csúcstartó márciusban.

Nagy-Vargha Zsófia: a tehetséggondozás helyben tudja tartani a fiatalokat

A települések számára azért is kulcsfontosságú a tehetségek gondozása, mert azáltal helyben tudják tartani a fiatalokat - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.

Magyar és szlovák városi cigánymuzsika közös koncerten a Zene Házában

A magyarországi és szlovákiai városi cigányzenét közös koncerten mutatja be Júlia Kozáková és a Manusa, valamint Lakatos Miklós és zenekara november 16-án a Magyar Zene Házában - közölte az intézmény az MTI-vel.

Megújult a Gazdijogsi, az online állattartási oktatási program

Megújult a Gazdijogsi, Magyarország első és legteljesebb, ingyenesen elérhető online állattartási oktatási programja, amely a felelős állattartás kultúráját kívánja erősíteni - közölte a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.