Újra látható lesz Budapesten az Itt élned, halnod kell rockmusical

Újra látható lesz Budapesten az Itt élned, halnod kell című rockmusical december 15-én a Papp László Budapest Sportarénában - közölték a szervezők az MTI-vel.

Az MSZP országos karitatív akciót indít

Az igazi segítség kis lépésekkel kezdődik címmel az MSZP karácsony előtti országos karitatív akciót indít - közölte az ellenzéki párt elnöke szombaton, Budapesten, a XI. kerületi Bikás parknál tartott sajtótájékoztatón.

Balog Zoltán: minden településre eljutnak majd a mobil szűrőállomások

Minden településre eljutnak a kötelező orvosi vizsgálatokat biztosító mobil szűrőállomások. Márciusig húsz ilyen busz áll forgalomba - mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten a Szent Margit kórházban, a vizsgálatok elvégzésére alkalmas flotta első darabjának átadásán.

Hűtőházak építésére eddig 8 milliárd forint pályázati összegről döntöttek

Száz pályázat támogatásával eddig mintegy nyolc milliárd forint európai uniós támogatásról döntöttek a kertészeti ágazaton belül hűtőházak építésére.

Kihallgatja az ügyészség Gyurcsány Ferenc feleségét a Czeglédy-ügyben

A következő hetekben kihallgatja az ügyészség Dobrev Klárát, Gyurcsány Ferenc DK-elnök feleségét Czeglédy Csaba bűnügyében - olvasható az Origo szombati cikkében.

Fidesz: elég volt az intézményesült uniós politikai zaklatásból

Elég volt az intézményessé vált politikai zaklatásból, amelyet az Európai Unió Magyarországgal szemben gyakorol - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.

Varga Mihály: a piaci bizalom a hitelminősítők besorolásánál is fontosabb

A piaci bizalom a hitelminősítők besorolásánál is fontosabb, a piaci szereplők értékelése pedig sokkal kedvezőbb annál, mint amit a hivatalos értékelések mutatnak.

Egyik magyar váltó sem jutott döntőbe

A magyarok közül az 500 méteren elért ötödik helyével Liu Shaolin Sándor szerepelt a legjobban szombaton a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának Sanghajban zajló harmadik állomásán, amelyen sem a férfi, sem a női váltó nem jutott döntőbe.

Tuzson: a kommunizmus a dogmákhoz akarta igazítani az életet

A kommunizmus a dogmákhoz akarta igazítani az életet, és ez vezetett a diktatúrákhoz, az óriási mészárlásokhoz - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője szombaton Csömörön.

Ingyenes vetítéssorozatot kínál a Müpa

Hét helyszínen várja az érdeklődőket a Müpa HD - Válogatás a Müpa koncertfelvételeiből című ingyenes vetítéssorozat, amelyen újcirkusz-produkciók, kortárs táncelőadások, klasszikus és könnyűzenei koncertek elevenednek meg.
Mit mesél rólad, mire akar tanítani a születési totemállatod?

Mit mesél rólad, mire akar tanítani a születési totemállatod?

Az alapján ajándékoztak meg az égiek egy totemállattal, hogy a hónap melyik hetén születtél.

Rektorhelyettes: a Semmelweis kutatásaira harmincezerszer hivatkoztak a világon

Mintegy harmincezer tudományos publikációban hivatkoztak a Semmelweis Egyetem valamelyik kutatására tavaly a világon - mondta az intézmény oktatási rektorhelyettese szombat reggel az M1 aktuális csatornán.