Szijjártó: lehetséges lenne megállítani az illegális bevándorlást a Földközi-tengeren

A külgazdasági és külügyminiszter szerint lehetséges lenne megállítani az illegális bevándorlást a Földközi-tengeren, de ehhez meg kellene tenni a szükséges intézkedéseket.
Az FIA elmagyarázta, hogy miért tette kötelezővé a glóriát

Az FIA elmagyarázta, hogy miért tette kötelezővé a glóriát

Kimerítő választ adott a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) arra, hogy miért vezetik be a csapatok és a szurkolók tiltakozása ellenére a fejvédelmi eszközt 2018-ban.
Népharag zúdult a tini párra, akik azzal viccelődtek, hogy megvették az első házukat

Népharag zúdult a tini párra, akik azzal viccelődtek, hogy megvették az első házukat

Rosszul sült el az ártalmatlannak indult tréfa az interneten.
Túlélte a meteorit becsapódást Ann Hodges, aki a baleset után úgy érezte, hogy elátkozták

Túlélte a meteorit becsapódást Ann Hodges, aki a baleset után úgy érezte, hogy elátkozták

A csípőjén sérült meg a nő, akit furcsa pechsorozattal vert meg az ég.
Heti horoszkóp (július 24. – július 30.)

Heti horoszkóp (július 24. – július 30.)

Mi várható a következő napokban?

Fucsovics kikapott a selejtezőben, de már biztos a US Open-főtábla

Fucsovics Márton három szettben kikapott a selejtező első fordulójában a hamburgi, 1,5 millió euró összdíjazású salakpályás tenisztornán.

Maglione maradt a FINA elnöke, Gyárfás továbbra is a vezetőségben

Újabb négy évig az uruguayi Julio C. Maglione irányítja a vizes sportok világszervezetét, a FINA-t, miután a budapesti kongresszuson 258-77 arányban győzött az elnökválasztáson az olasz Paolo Barellivel szemben.

Rédli bejutott az elődöntőbe, már biztos érmes

A párbajtőröző Rédli András a negyedik párharcát is megnyerte, ezzel bejutott az elődöntőbe és már biztos érmes a lipcsei vívó-világbajnokságon.

Czibere: a kormány a gyermekvédelmi szolgálat minőségének javításán dolgozik (2. rész)

A kormány a gyermekvédelmi szolgálat minőségének folyamatos javításán dolgozik - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombaton a Békés megyei Doboz-Szanazugban.

Kínai siker vegyes szinkronműugrásban

Kínai páros győzött vegyes szinkronműugrásban a magyarországi vizes világbajnokságon, szombaton.

Megszűnt a forgalomkorlátozás az M7-esen Polgárdinál

Megszűnt a forgalomkorlátozás az M7-esen Polgárdinál - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján szombaton délután, azt követően hogy 77-es kilométernél történt baleset helyszínén a műszaki mentést befejezték.

Czibere: a kormány a gyermekvédelmi szolgálat minőségének javításán dolgozik