Befejezte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Nemzeti Színház Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Zrt. vagyonmegőrzési és gazdálkodási tevékenységének 2011 és 2014 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését.
Szakmai okok miatt maradt ki a magyar férfi kézilabda-válogatott 16 fős keretéből Iváncsik Gergő és Gulyás Péter a franciaországi világbajnokságon - mondta pénteken Debre Viktor edző.
A mesterséges megtermékenyítés sikerességét befolyásoló markert azonosított a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Semmelweis Egyetem (SE) húszfős közös kutatócsoportja - közölte Szekeres Júlia immunológus pénteken az MTI-vel.
A szíriai hatóságok szerint Izrael csütörtök éjszaka rakétákkal lőtte a Damaszkusztól nyugatra lévő Mazzeh légitámaszpontot.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Vádat emeltek egy budapesti nő ellen, aki kilenc fiatal lányt, köztük több kiskorút bírt rá prostitúcióra - közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.
A Berka együttes moldvai és vonós táncházával indul pénteken este a Fonó Budai Zeneház idei évada.
A kormányzati várakozással megegyező, 0,4 százalékos volt a tavalyi infláció; az áremelkedés idén is visszafogott, 1,6 százalékos maradhat - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataira reagálva.
A gyed extra három évvel ezelőtti bevezetése mérföldkő volt a családtámogatásokban - mondta a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az elmúlt 5-6 szezonhoz képest sokkal korábban érkezett Európába az influenzavírus - mondta az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályának epidemiológus főorvosa az M1 aktuális csatornán pénteken.
A fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek 2016-ban az előző évhez képest, decemberben pedig átlagosan 1,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, 32 966,42 ponton nyitott pénteken.
Tavaly novemberben 5,5 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami a növényi termékek árának 11,4 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 5,1 százalékos növekedéséből eredt.
