Völner: meg kell reformálni az európai emberi jogi egyezményt a strasbourgi ítéletek nyomán

Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerint szükség van az Emberi Jogok Európai Egyezményének megreformálására, drasztikus lépéseket azonban nem kell tenni azért, mert Magyarországnak és több más tagállamnak is problémája van a strasbourgi bíróság ítéleteivel.
Janice Bridger elmondta, hogy a légiutas-kísérők mit figyelnek az utasokon

Janice Bridger elmondta, hogy a légiutas-kísérők mit figyelnek az utasokon

Néhány másodperc alatt minden kiderül az emberekről.

Szydlo: az európai menekültügyi rendszer vegye figyelembe a tagállamok adottságait

Fontos, hogy az európai menekültügyi rendszer figyelembe vegye az európai uniós tagállamok adottságait - hangsúlyozta Beata Szydlo lengyel kormányfő kedden Varsóban, a Visegrádi Csoport (V4) miniszterelnöki egyeztetése utáni közös sajtóértekezleten.

Bakondi: a jogi határzár célja a kiskapuk bezárása

A jogi határzár megerősítésének a célja, hogy bezárják azokat a kiskapukat, amelyek lehetővé tették, hogy bárki illegálisan tartózkodjon Magyarországon - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Előzetesben egy felgyújtással és gyilkossággal fenyegetőző férfi

Előzetes letartóztatásba helyezett a Budakörnyéki Járásbíróság egy férfit, aki benzinnel leöntött és fel akart gyújtani egy várakozó párt márciusban a váci vasútállomáson - közölte a Budapest Környéki Törvényszék Sajtóosztálya kedden az MTI-vel.

Arany Jánosra is emlékezik a költészet napján a PIM

A 200 évvel ezelőtt született Arany Jánosra verses-zenés műsorral emlékezik április 11-én, a magyar költészet napján a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), amely az emlékév keretében a költő és a népzene kapcsolatát feltáró koncerttel is készül.

A Seuso-kincsek és a történelem hamisítás is téma lesz az MTA filmklubján

A Tanácsköztársaság története és a történelemhamisítás kérdése, Szigetvár ostroma egy játékprogrammal életre keltve, a 2033-as Mars-misszió, a dunai halak élővilága Budapestnél és a Seuso-kincsek rejtélye is téma lesz.

Térítésmentesek lesznek az anyanyelvre történő fordítások a polgári peres eljárásokban Szlovákiában

Ismét térítésmentessé válnak az anyanyelvre történő fordítások a polgári peres eljárásokban májustól Szlovákiában.

Kiegyezés/150 címmel tartanak ősbemutatót a Müpában

Ősbemutatóra készül a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a kiegyezés 150. évfordulója alkalmából: a Kiegyezés/150 című előadás a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében április 1-jén látható a Müpában.

Mezőgazdasági bizottság: tárgysorozatba vették az agrárkamarai törvény módosítását

Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága - a képviselők többségi szavazatával egy tartózkodás mellett - tárgysorozatba vette az agrárkamarai törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot.

Jellemzően nők az áldozatai az ausztriai muzulmánellenes támadásoknak

Jellemzően nők az áldozatai az ausztriai muzulmánellenes támadásoknak, amelyek száma 62 százalékkal növekedett az előző évi adatokhoz képest - olvasható a Die Presse című osztrák lap keddi számában közölt felmérésben.

Uniós biztos: a migráció és a biztonság ma már globális kihívás

A migráció és a biztonság ma már nem európai, hanem globális kihívásnak tekinthető és egyetlen ország sem tud egyedül megküzdeni ezekkel a kérdésekkel - erről Dimitrisz Avramopulosz.