Aligátorbőrből készült óraszíjakat foglalt le a NAV

Aligátorbőrből készült óraszíjakat foglalt le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Szakértő: fegyelmezett a választás előtti költségvetés

A Corvinus Egyetem nemzetközi igazgatója szerint a rendszerváltás óta ritkán fordult elő, hogy olyan fegyelmezett legyen a költségvetés, mint az idei.

Veterán járművek mustrája április második hétvégéjén Budapesten

Száz évnél is idősebb motorok, katonai harci járművek és fakerekű autók is láthatók lesznek az Oldtimer Show elnevezésű rendezvényen április 7. és 9. között a budapesti Vasúttörténeti Parkban.

BM: a határvédelem felkészült a megerősített jogi határzár életbe lépésére

A Belügyminisztérium szerint a határvédelmi szervek felkészültek a megerősített jogi határzár március 28-ai életbe lépésére, a végrehajtáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítottak.
Csodát tesz Szent Januarius vére

Csodát tesz Szent Januarius vére

A világ hét legbizarrabb szent ereklyéje.

Századvég: újra az unió jövője a fő téma

A Századvég kutatója szerint a szombati római uniós csúcson ismét az unió jövője lesz a fő téma, egyrészt a britek kilépése, másrészt a kétsebességes unió ötlete miatt.

Lezárták Róma központját

Üres szellemvárosra emlékeztet az olasz főváros központja, amelyet szombaton teljesen lezártak még a gyalogosforgalom előtt is a Római Szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából tartandó EU-csúcstalálkozó miatt.

Hét bank 30 százalékkal növeli a bankkártya-elfogadóhelyek számát

Csaknem 30 százalékkal növeli hét bank a bankkártya-terminálok számát a kormány modern elektronikus fizetési módok elterjedését célzó programjának segítségével - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szombaton az MTI-vel.

Hamiltoné az idény első pole pozíciója (2. rész)

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es szezonnyitó, az Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

Hamiltoné az idény első pole pozíciója

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es szezonnyitó, az Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

Szijjártó: egyre többen vannak velünk, de a küzdelem folytatódik

Egyre népszerűbb a magyar álláspont az illegális bevándorlással kapcsolatban, de a brüsszeli küzdelem folytatódik - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel.
Holttestet találtak a hotelszobákban

Holttestet találtak a hotelszobákban

Öt borzalmas eset, amikor a gyilkosok szállodában öltek.