BUX: 32 097,09 pont, -0,10 százalék záráskor.
A Nyugat-Balkán stabilitásához elengedhetetlen egy stabil, nyugodt és erős Szerbia megléte, ehhez pedig szükség van az európai integráció folytatásához - hangsúlyozta Szijjártó Péter.
A bajnok és kupagyőztes Békéscsaba csapatából hat játékos került be a magyar női röplabda-válogatott pénteken kihirdetett keretébe a május 31. és június 4. közötti zágrábi világbajnoki selejtezőtorna előtt.
Három ellenzéki párt, az LMP, az MSZP és a Jobbik azt javasolja, hogy a parlament hozzon létre vizsgálóbizottságot - az azóta már visszavont - budapesti olimpiai pályázat előkészítésével kapcsolatos tevékenység kivizsgálására.
Újabb háborúhoz vezethet a Balkánon az Európai Unió szétesése, az Egyesült Államoknak ezért nem kellene a brit példa követésére bátorítania a tagországokat - figyelmeztetett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Financial Times (FT) című brit üzleti lapnak adott pénteki interjújában.
A Brazíliából érkező hústermékek fokozott vizsgálatát rendelte el Bognár Lajos országos főállatorvos - hasonlóan uniós kollégáihoz - miután a brazil hatóságok súlyos szabálytalanságokat tártak fel a múlt héten az ország legnagyobb húsfeldolgozó vállalatainál.
Egy rendkívül nagy termetű, erős csontozatú germán harcos sírját találták meg a Móra Ferenc Múzeum régészei egy 2-3. századi szarmata kori településhez tartozó temetőben Hódmezővásárhely közelében.
Vízfelületen úszó vasbeton-szerkezetekből álló rendszer fejlesztésén és kialakításán dolgozik az Amitis Mérnöki Kft., a Ferrobeton Zrt. és az FM Projekt Kft. konzorciuma; a "vízből nyert telekre" könnyűszerkezetes építmény húzható fel.
Elutasította az orosz Pervij Kanal (Egyes csatorna) pénteken az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) azt a kompromisszumos javaslatát, hogy élő műholdas összeköttetés révén, Moszkvából vegyen részt a májusi kijevi Eurovíziós Dalfesztiválon az ukrán beutazási tilalommal sújtott orosz előadó.
Terrorcselekmény kísérlete miatt vádat emeltek pénteken Belgiumban egy tunéziai férfi ellen, aki autójával járókelők közé hajtott előző nap Antwerpen egyik belvárosi sétálóutcájában - jelentette be a belga szövetségi ügyészség.
A szombati római európai uniós csúcstalálkozó nyilatkozattervezete egy sor olyan gondolatot tartalmaz, amelyeket Csehország, illetve a V4-ek szorgalmaztak - jelentette ki Bohuslav Sobotka.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A 3-as metró felújított szerelvényei esetében is igaz az, hogy az ilyen bonyolult felújításoknál és üzembe helyezéseknél a kezdeti kisebb hibák elkerülhetetlenek - mondta Tarlós István főpolgármester pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.