Hat bemutatót és számos kisérőprogramot tervez az Örkény István Színház a jövő évadban, amelyet az örkényi szellemiség jegyében "Éljen a kérdőjel, vesszen a pont!" mottóval hirdet meg.
Várhatóan november végén kerül a mozikba a Magyar Honvédség 2021-es kabuli mentőakcióját feldolgozó Sárkányok Kabul felett című háborús akciódráma, amelynek jelenleg az utómunkálatai folynak - mondta el Lajos Tamás, a film producere.
Az izraeli légierő az utóbbi két napban több mint kétszáz légicsapást hajtott végre olyan Gázai övezeti célpontok ellen, ahol terroristák fegyverraktárai, páncéltörő- és mesterlövészállásai, alagútlejáratai és egyéb infrastruktúrája volt - közölte hétfőn az izraeli hadsereg (IDF).
A provokációk ellenére sem lesz háború Örményország és Azerbajdzsán között - jelentette ki hétfőn Nikol Pasinján örmény kormányfő.
Harminchét alkotás szerepel az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító szegedi nemzetközi filmfesztivál kedden kezdődő versenyprogramjában - közölte Szabó Éva fesztiváligazgató hétfőn.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Kigyulladt egy kamion az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Balatonendréd térségében, a 117-es kilométernél az oltás idejére megállították a forgalmat - közölte az Útinform hétfő délelőtt a honlapján.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) internethasználati szokásokat évről évre monitorozó felmérése szerint már nemcsak a vásárlásainkat, hanem a legkülönfélébb ügyeink intézését is egyre gyakrabban bonyolítjuk az interneten.
Szerző: Ancsy
itt:
Gasztronómia
Június 14-én Békés-Dánfokon rendezik meg a VI. Békés Vármegyei Vadász- és Horgásznapot - közölték a szervezők hétfőn a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Kiemelt cél a magyar gazdaság termelékenységének növelése, a beruházásokat pedig újra kell indítani - hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) közösen rendezett Termelékenységi konferencián hétfőn Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Otthonról végezhető munkáról szóló valótlan álláshirdetések miatt vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
Szembesítés címmel nyílik a szovjet kényszermunkatáborokba elhurcoltakról kiállítás kedden Hódmezővásárhelyen az Emlékpontban - tájékoztatta a közgyűjtemény hétfőn az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Négy év börtönre ítélték azt a 33 éves férfit, aki Nőtincsen azzal állt bosszút volt barátnőjén, hogy megölte a kutyáját - tájékoztatta a Nógrád Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.