Kovács Zoltán: érdekünk megegyezni Törökországgal

Kovács Zoltán: érdekünk megegyezni Törökországgal

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint az uniónak és az országnak érdekében áll megegyezni Törökországgal, de egyáltalán nem mindegy, milyen feltételekkel.Az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorába...
Erősödéssel nyitottak az európai piacok

Erősödéssel nyitottak az európai piacok

Jelentősen emelkedő indexekkel nyitottak pénteken a főbb európai értékpapírpiacok.A londoni FTSE-100 index 1,63 százalékkal, a frankfurti DAX-30 1,96 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 2,26 százalékk...
KSH: januárban 4,8 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak

KSH: januárban 4,8 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak

Januárban a mezőgazdasági termelői árak 4,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, a növekedés a növényi termékek árának 10,5 százalékos emelkedésével függ össze, míg az élő állatok é...
Kísértetjárta történelmi műemlékek

Kísértetjárta történelmi műemlékek

A síron túl is csatázó katonák és emberkísérletek áldozatai elevenedhetnek meg előttünk.Rengeteg tragikus, brutális esemény játszódott le a múltban, amelyek nem múltak el nyomtalanul, hiszen a paranor...
Harmincnyolc millió forint értékű cigarettát foglalt le a NAV

Harmincnyolc millió forint értékű cigarettát foglalt le a NAV

Csaknem 31 ezer doboz magyar adójegy nélküli cigarettát és mintegy 200 kilogramm vágott dohányt foglalt le 38 millió forint értékben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fővárosban.Az adóhatóság pénzü...
Hivatalos totónyeremények

Hivatalos totónyeremények

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 10. fogadási heti, első fordulós Totó és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők:Totó: 13+1 találatos szelvény 7 darab, nyereményük...
Menetrendi változások a MÁV-nál

Menetrendi változások a MÁV-nál

Az ünnepi hosszú hétvégén vasárnap és hétfőn a munkaszüneti, március 15-én a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok - közölte a MÁV Zrt. pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint a várható ut...
Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:március 11., péntek: ------------------- Sport 2 12.00: Lósport, futam 19.00: Futsal, Spanyol Kupa, negyeddöntő, El Poz...
A republikánus elnökjelölt-aspiránsok újabb vitáján is Trumpra zúdult össztűz

A republikánus elnökjelölt-aspiránsok újabb vitáján is Trumpra zúdult össztűz

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: A floridai Miamiban rendezték meg csütörtökön este a négy amerikai republikánus párti elnökjelölt-aspiráns országos televíziós vitáját, amelyen a jelenleg legné...
Alig mozdult a forint árfolyama

Alig mozdult a forint árfolyama

Csupán fillérekkel változott a forint árfolyama péntek reggelre előző esti kurzusaihoz képest a bankközi devizapiacon.Az euró jegyzése 7 óráig 10 fillérrel 311,23 forintra morzsolódott le. A dollár 50...
Hétvégi horoszkóp (március 12 - március 13.)

Hétvégi horoszkóp (március 12 - március 13.)

Mi vár ránk a következő két napban?Végre megérkezett a hosszú hétvége, amit hiba lenne csak a lakásban tölteni, hiszen várnak ránk a rokonok, barátok, hobbik, különféle programok. A következő napokban...
Hamiltonnak többet kellene gondolkodnia

Hamiltonnak többet kellene gondolkodnia

John Surtees keményen odaszólt a Forma-1 címvédőjének.Lewis Hamilton viselkedését nagyon sokan kritizálják, hiszen a háromszoros világbajnok imád bulizni, figyelemfelkeltő holmikat viselni, hírességek...