Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Jogerősen egy év három hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság azt a férfit, aki pénteken Hódmezővásárhely belvárosában garázdálkodva megrongálta egy országos párt helyi képviseletének irodáját.
Interaktív tudományos bemutatókkal, látványos kísérletekkel, izgalmas előadásokkal köszöntik a fény napját a szegedi ELI ALPS lézeres kutatóintézetben pénteken este - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Idén az első három hónapban újabb lendületet kapott a magyar kereskedelmi faktoring piac: a Magyar Faktoring Szövetség tagjai 28 százalékos forgalomnövekedést értek el az előző év azonos időszakához képest.
Első körben 183 vállalkozás nyert el összesen 19,2 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 KKV beruházás-élénkítő támogatási programban - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
Három műszaki tudományi kar szervezeti átalakítását hagyta jóvá a győri Széchenyi István Egyetem Szenátusa.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az idén - jórészt a globális kereskedelmi bizonytalanságok miatt - az eddig vártnál valamivel lassabb, jövőre már élénkülő gazdasági növekedést valószínűsít tevékenységi térségében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Csaknem száz múzeum és kiállító várja különleges programokkal a közönséget a Múzeumok Majálisán május 24-én és 25-én a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Nagyon komoly az érdeklődés a januárban indult vidéki otthonfelújítási program iránt, amelyben az év első negyedében már mintegy ezer család vett részt - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Az utánpótlás mozgásban tartását tartja az egyik legfontosabb feladatnak a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében (MKOSZ) Dávid Kornél elnökségi tag, az eddigi egyetlen magyar NBA-játékos.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Készülőben van egy a kerékpárosok számára is számos újítást tartalmazó új KRESZ, amelynek középpontjában a közlekedésbiztonság áll - közölte Bói Loránd helyettes államtitkár a Bringázz a munkába! program keretében megrendezett Bringás reggeli V. kerületi, Kossuth téri helyszínén.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
A schengeni övezet tagja lett január 1-jétől Románia, és hétfőtől ez már a vasúti menetrendben is látszik: először a Békéscsaba és Nagyszalonta között járó vonatoknál szűnik meg a határállomási ellenőrzés, így a vonatok menetideje néha fél órával is rövidebbé válik.
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tájékoztatása szerint Izrael azt kérte, hogy az ICC rendelje el Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Joáv Gallant korábbi védelmi miniszter ellen kiadott elfogatóparancsok visszavonását vagy hatályon kívül helyezését.