Masterplast: 34 százalékkal csökkent az árbevétel a második negyedévben

Az építőipari szigetelőanyagokat gyártó Masterplast árbevétele 34 százalékkal 37,812 millió euróra csökkent a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.

MTÜ: emelkedő vendégszám, növekvő árbevétel - rengetegen választották a Balatont

Nemcsak a Balaton hőmérséklete, az oda érkező vendégek száma is jelentősen emelkedett július harmadik hétvégéjén.

Jelentősen növelte árbevételét a Pick Szeged Zrt.

Jelentősen, 2021-es 70,679 milliárd forintról 80,28 milliárd forintra növelte értékesítésből származó nettó árbevételét tavaly a Pick Szeged Zrt. - derül ki a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett éves beszámolójából.

A Szerencsejáték Zrt. 821 milliárd forint árbevételt ért el tavaly

Eredményes évet zárt a Szerencsejáték Zrt. 2022-ben, 821 milliárd forint szerencsejátékokból származó árbevételt és 25,9 milliárd forint adózott eredményt ért el, az EBITDA mutatója pedig 37,2 milliárd forintra növekedett - közölte a Szerencsejáték Zrt. az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Nőtt a kecskeméti Mercedes-gyár árbevétele és nyeresége is az elmúlt évben

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2022-ben közel 4 milliárd euró árbevételt ért el az előző évi 3,1 milliárd euróval szemben; az adózás előtti nyeresége is nőtt: a 2021. évi közel 75 millió euró után tavaly több mint 96 millió euró lett - közölte a társaság az MTI-vel.

Megduplázta árbevételét a Vajda-Papír csoport, de jövedelmezősége csökkent

Megduplázta árbevételét a Vajda-Papír csoport magyarországi és norvégiai gyáraiban is tavaly, összforgalma meghaladta a 80 milliárd forintot, a norvégiai leányvállalaté pedig megközelítette a 20 milliárdot - tájékoztatta a vállalat az MTI-t pénteken.

Rekorderedménnyel zárta a tavalyi évet az AutoWallis

Rekordévet zárt tavaly is az AutoWallis: az árbevétel mintegy 40 százalékkal emelkedett, az EBITDA pedig csaknem megduplázódott - közölte az MTI-nek csütörtökön küldött közleményben a tőzsdei társaság.

Rekordbevétellel zárta az évet a Syngenta

Éves összehasonlításban 19 százalékkal rekordszintre, 33,4 milliárd dollárra emelkedett a Syngenta agrárvállalat árbevétele tavaly - derült ki a konszern szerdán közzétett jelentéséből.

Az UBM Holding 350 milliárd forintos árbevétel elérését tervezi

A takarmány-előállító UBM Holding 2025-ig megfogalmazott stratégiájában 350 milliárd forintos árbevétel elérését tűzte ki az időszak végére.

Masterplast: csökkent az árbevétel és veszteséges volt a negyedik negyedév

A tavalyi negyedik negyedévben 17 százalékkal csökkent a Masterplast Nyrt. árbevétele az egy évvel korábbihoz képest.

A BioTechUSA cégcsoport árbevétele 40 százalékkal nőtt tavaly

A BioTechUSA cégcsoport rekord pénzügyi eredménnyel zárta a 2022-es évet, árbevétele 41 százalékkal emelkedett és elérte a 80,4 milliárd forintot, a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 9,2 milliárd forintról 11,5 milliárd forintra nőtt.

Kétszámjegyű árbevétel-bővülést ért el tavaly a Szerencsejáték Zrt.

Az előző évit 17 százalékkal meghaladó, több mint 820 milliárd forintos árbevétellel zárta 2022-es pénzügyi évet a nemzeti lottótársaság az előzetes adatok alapján; a társaság hozzájárulása a közösségi kiadásokhoz is új rekord lesz - közölte Mager Andrea.