Az Atelier Nomadic, a Nomadic Resorts tervezőstúdiója bambusz faházak sorozatát tervezte Playa Viva, a fenntarthatóság és a regeneratív gyakorlatok iránt elkötelezett környezettudatos üdülőhelyen, a mexikói El Calvario faluban.
Egy új év mindig új szemléletmódot hoz magával a lakberendezésben és a belsőépítészetben, így a konyhai tervezésben is. A világjárvány hosszas két éve után pedig a háztulajdonosok praktikus megoldásokat keresnek a bonyolultabb időbeosztásuk racionalizálására, amellett, hogy a változáshoz és az újdon
Egy hagyományos épület felújítási projektje választás elé állíthatja az építészeket. Gyakran két lehetőségük van: megpróbálják utánozni azt a korszakot, amelyben a ház eredetileg épült, vagy kortárs kontrasztot alakítanak ki a belső és külső terekben. A válasz gyakran ízlés kérdése. Sok építtető pró
A nappali a látogatók fogadásának, valamint a pihenésnek és a kikapcsolódásnak a helyszíne, aminek mára a televízió az egyik fő eleme. Nem mindig könnyű azonban elhelyezni ezt a méretben oly sokféle berendezést, és különösen nem könnyű kombinálni a tér többi részével.
A Palma építészeti cég San Ignacio projektje egy meglévő ház felújítását és bővítését foglalta magában, a mexikói Nayarit államban. Az ügyfél igénye a meglévő épület modernizálása volt, amely a nagyon rossz állapotban lévő helyiségeknek adott otthont, továbbá két új szerkezet építése; az egyik, amel
A rohamos társadalmi fejlődéssel a globális építészetben egyre nagyobb jelentősége van a hagyományok életben tartása, és esetenként újjáélesztése. A Condition_Lab & UAL Studio által tervezett ‘Pingtan Könyvesház’ célja pontosan ez volt. Az épület, mint könyvespolcok és ablakok mátrixa, egy olyan
Csökkentés, újrahasználás, újrahasznosítás. Az elmúlt években ezek vezető kifejezésekké váltak a tervezés és építészet világában, mivel a nagy, globális márkáktól kezdve, mint az IKEA, egészen a világhírű építészirodákig mindenki arra törekszik, hogy a tudatosabb újrahasznosítást beépítse a munkájáb
Minden épület, de a trópusi éghajlatú házak tervezésében különös figyelmet kell fordítani a nyílások elhelyezésére és kialakítására. Ebben a cikkben ennek fontosságát 16 olyan brazil projekten keresztül mutatjuk be, amelyek ezeket a nyílásokat kihasználva hangulatos, lenyűgöző, jól megvilágított és
A globális felmelegedés súlyosbodásával a sarki jégsapkák folyamatosan olvadnak, aminek hatására a tengerszint egyre inkább emelkedik. A tengerparti városok számára ez a veszély valós és közvetlen fenyegetést jelent. Erre a problémára rávilágítva, Sajjad Navidi, iráni építész egy olyan természetalap
A textil-építészet korántsem újdonság; valójában az emberek már évezredek óta használnak különféle szöveteket menedékhelyek kialakítására, amellyel az építkezés egy archetipikus formájává vált. Napjainkban a kortárs építészet újra felfedezte a sátor elvét, és továbbfejlesztette azt, új technológiáka
Az új Olimpiai és Paralimpiai Múzeumot úgy tervezték, hogy mindenféle képességű embernek teret adjon az olimpiai bajnokok diadalának megélésére. “Egy olyan múzeumot akartunk tervezni, amely nemcsak a fizikai akadályokat szünteti meg, hanem egy teljesen közös élményt is teremt” – mondta Benjamin Gilm
Sencsen legújabb Zhongshuge könyvesboltja “az érzékek lakomáját” kínálja az alapterület közepén végigfutó hatalmas spirálisan csavarodó könyvespolcával, mely egy igazi művészeti installáció. A sanghaji székhelyű X+ Living belsőépítészeti cég által tervezett új könyvesboltot maga Shenzhen városa ihle
