Vádat emeltek egy nő ellen, aki robogóval akart nekimenni az ügyészség épületének

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a nyomozó ügyészségi kihallgatásán agresszíven viselkedett, később robogóval akart nekimenni az ügyészség épületének, majd ügyészeket fenyegetett az interneten - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Másodfokon folytatódik a bántalmazó orvos és társai katonai büntetőügye

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség 2025 áprilisában emelt vádat a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet egészségügyi osztályára korábban beosztott orvos, valamint a volt osztályvezető ellen kétrendbeli hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt.

Szabadságvesztést indítványoz az ügyészség a Jókai utcai házomlás ügyében

Vádat emelt és szabadságvesztést indítványoz a kerületi ügyészség gondatlan veszélyeztetés miatt a Jókai utcai házomlás ügyében 4 kivitelezőnek, illetve tervezőnek - tudatta a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel közleményben szerdán.

Dühében halálra szúrta szomszédját egy Pápa környéki férfi

Dühében nyakon szúrta szomszédját egy Pápa környéki férfi, amiért szerinte a sértett hiányosan végezte el a rá végzett javítási munkálatokat.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki testvérére és annak barátjára gyújtotta a házat

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki a húgát és annak barátját akarta megölni, késsel fenyegette őket, majd rájuk gyújtotta a házat.

Műhiba miatt öt évre tiltottak el foglalkozásától egy orvost

A Miskolci Járásbíróság öt évre eltiltotta foglalkozásától azt az orvost, aki olyan foglalkozási szabályokat szegett meg egy általa végzett beavatkozás során, ami a beteg halálához vezetett - közölte a Miskolci Törvényszék hétfőn az MTI-vel.

A büntetések súlyosítását kéri az ügyészség Czeglédy Csaba és társai ügyében

Súlyosabb büntetésekért fellebbezett a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség Czeglédy Csaba és társai több mint 6 milliárd forintos adócsalási ügyében - tájékoztatta Saághy Flóra szóvivő hétfőn az MTI-t.

Mostoha körülmények között tartott kutyák miatt emeltek vádat egy keszthelyi nő ellen

Elhanyagolt állapotú kutyákat tartott mostoha körülmények között egy nő, aki ellen Keszthelyen emeltek vádat állatkínzás miatt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Autómentőre váró embereket gázoló nő ellen emeltek vádat Nógrádban

Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy szlovák nő ellen, aki két évvel ezelőtt autómentőre váró embereket gázolt el - tájékoztatta a Nógrád Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

Vádat emeltek egy apa ellen, aki saját kiskorú lányát is molesztálta

A Miskolci Járási Ügyészség szexuális kényszerítés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki saját és a velük élő család kiskorú lányát is molesztálta - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Milliárdos költségvetési csalás miatt vádat emeltek egy bűnszervezet tagjai ellen

Számlagyár működtetésével milliárdos kárt okozhatott a költségvetésnek egy bűnszervezet, annak vezetője és negyven tagja ellen vádat emelt a Somogy Vármegyei Főügyészség - tájékoztatta a vádhatóság kedden az MTI-t.

Jogellenes gyűlés miatt vádat emeltek a Pécs Pride szervezője ellen

A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozta egy pécsi férfi ellen, aki a gyermekvédelmi törvény miatt született, tiltó rendőrségi határozat és Kúriai döntés ellenére szervezte meg a tavaly októberi Pécs Pride felvonulást és gyűlést.