Lábnyújtás közben rúgott bele a 2,5 méteres pitonba

Lábnyújtás közben rúgott bele a 2,5 méteres pitonba

Kidobták az óriáskígyót, a Bécstől 100 kilométerre található, erdőben, ahol egy pihenésre vágyó sofőr talált rá az állatra. Elfáradt a vezetésben a neve elhallgatását kérő, osztrák kamionos, aki a Bé...
Tizenéves lányok a

Tizenéves lányok a

Egy 15 és egy 16 éves lány tűnt el Bécs iszlám közösségéből. Napok óta semmi hír a lányokról, a szülők kétségbeesetten kérnek segítséget. A testvérpár egy búcsúlevelet hagyott hátra: "Szíriába ment...
Ismét Bécs maraton

Ismét Bécs maraton

Április 12-én, szombaton már lezajlott a gyermekfutás, 13-án, vasárnap következik Közép-Európa egyik legrangosabb futóversenye. Szombaton az utánpótlás mérhette össze tudását 4,2, illetve 2 km-es t...
Herend Augartenben Augarten Herendben

Herend Augartenben Augarten Herendben

A bécsi Augartenmuseum ad otthon a Herendi Porcelánmanufaktúra időszakos kiállításának május 17-ig. 2013-ban a híres osztrák porcelánokat mutatták be Herenden a manufaktúra missziójának jegyében, a...
Vandalizmus a bécsi Stephansdomban

Vandalizmus a bécsi Stephansdomban

"Ihletem volt" - nyilatkozta a zavarodott támadó. Négy templomban, köztük az osztrák főváros jelképének számító Stephansdomban pusztított egy menekült. [caption id="attachment_216031" align="alignl...
Az 1848-as bécsi forradalom - március 13.

Az 1848-as bécsi forradalom - március 13.

Nem állami ünnep Ausztriában, nagy megemlékezéseket sem tartanak, inkább a magyar forradalom szempontjából egyik előzményként emlékezünk rá. 1848-ra pattanásig feszült a helyzet mind a birodalom os...
Közzéteszik az

Közzéteszik az "elfajzott művészet" listáját

A londoni Victoria & Albert Museum az interneten teszi közzé azt az 1941-1942-es listát, amely a náci német vezetés által betiltott műalkotások és művészek címeit és neveit tartalmazza. Többnyire e...
Hatékonynak bizonyult a kutyatartási igazolvány

Hatékonynak bizonyult a kutyatartási igazolvány

Ausztriában 2010-ben vezették be bizonyos kutyafajták tartásához a jogosítványt a kutyatulajdonosok számára. A listán olyan kutyafajták szerepelnek, mint a rottweiler, a mastiff, a bullterrier és egyé...
Korcsolyázók álma Bécsben

Korcsolyázók álma Bécsben

Ahol néhány hete még a híres karácsonyi vásár központja állt, a Városháza előtt, ott a korcsolyázók vehetik mától át a terepet március 9-ig. Immár hagyománnyá vált Bécsben a Rathaus előtti amatőr k...
A dán nagykövet kerékpáron érkezett

A dán nagykövet kerékpáron érkezett

Fekete limuzinok hosszú sora Bécsben az osztrák elnöki kancellária előtt és a rangidős követ, az apostoli nuncius köszöntő szavai - ezek a hagyományos újévi fogadás elengedhetetlen kellékei. A szig...
Újra fellép Szombathelyen Ramón Vargas

Újra fellép Szombathelyen Ramón Vargas

Februárban ismét fellép Szombathelyen a világhírű mexikói tenor, Ramón Vargas, akit nyáron az Iseumi Szabadtéri Játékokon már hallhatott a helyi közönség - mondta el keddi sajtótájékoztatóján Mérei Ta...
Magyar reneszánsz Milánóban

Magyar reneszánsz Milánóban

Művészek, költők és értelmiség a Reneszánszban a Duna mentén címmel nyílt szerdán kiállítás a milánói Biblioteca Ambrosiana könyvtárban. Az idei olasz-magyar kulturális évad keretében rendezett kiá...