Augusztusban a bruttó átlagkereset 391 600 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az év első nyolc hónapjában pedig 395 400 forintot tett ki.
A július-szeptemberi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 486 ezer, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,2 százalékos volt.
Az építőipart sem kerülte el a járványügyi korlátozások hatása, a lakásépítéseket a vásárlóerő alakulása mozgatja, az üzleti beruházások viszont egyelőre ütemterv szerint haladnak, de az iparág fellendítéséhez szükség lenne a felpörgetésükre a közületi beruházásokkal együtt.
Augusztusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 13,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Augusztusban az ipari termelés volumene 2,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Augusztusban az export euróban számított értéke 2,5 százalékkal, az importé 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Szeptemberben a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,4 százalékra lassult az előző havi 3,9 százalékról - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Augusztusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 71,3 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, a belföldi vendégek által eltöltött éjszakáké 2,1 százalékkal csökkent.
Az ipari termelés augusztusban 2,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a júliusi 8,1 százalékos visszaesés után - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Augusztusban a nyers adat szerint 1,2 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Júliusban az export euróban kifejezett értéke 4,3, az importé 5,8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a külkereskedelmi mérleg többlete 129 millió euróval javult, 207 millió eurót tett ki - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Augusztusban az ipari termelői árak összességében 3,6 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
