KSH: a húsvéthatás határozta meg a márciusi idegenforgalmi adatokat

Márciusban a húsvéthatás határozta meg az idegenforgalmi statisztikát.

KSH: 3,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak áprilisban

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, márciushoz viszonyítva átlagosan 0,9 százalékkal nőttek az árak - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Elemzők: az ipari termelés első negyedévi fellendülése a GDP növekedését is emelte

Az ipari termelés növekedési ütemének gyorsulása érdemben növelte a szektor hozzájárulását az első negyedévi GDP-növekedéshez - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adatait kommentálva.

KSH: 8,0 százalékkal nőtt az ipari termelés márciusban

Márciusban 8,0 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest a nyers és a munkanaphatással kiigazított adat szerint egyaránt - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: márciusban is nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Márciusban 4,9 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbihoz mérve, naptárhatástól megtisztítva - főként a húsvéthatás miatt - 5,9 százalékos volt a növekedés - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: nőtt az új lakások építése az első negyedévben

Az idei első negyedévében 3661 új lakás épült, 7,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

KSH: februárban 816 millió euró volt az exporttöbblet

Februárban az export euróban számolt értéke 6,2, az importé 7,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a 816 millió euró külkereskedelmi mérlegtöbblet 26 millióval elmaradt a tavaly februáritól, de tavaly június óta a legnagyobb volt.

KSH: márciusban 2,7 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Márciusban az előző havival megegyező 2,7 százalékkal nőttek az ipari termelői árak az egy évvel korábbihoz képest.

KSH: stabilan 4,5 millió közelében a foglalkoztatottak száma (2. rész)

Az idei első negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 497 ezer volt, 62 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

KSH: stabilan 4,5 millió közelében a foglalkoztatottak száma

Az idei első negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 497 ezer volt, 62 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

KSH: hat éve nem volt ekkora mezőgazdasági áremelkedés, mint az idei év elején

A januári 8,3 százalék után februárban 7,7 százalékkal volt magasabb a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára, mint egy évvel azelőtt, így az első két hónap átlagában 8,0 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelői ára.

ÉVOSZ: hónapról hónapra jobban teljesít az építőipar

Hónapról hónapra jobban teljesít az építőipar, februárban 6,7 százalékkal volt több a teljesítés, mint januárban - idézte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott friss adatait az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.