Felfüggesztett börtönre ítélték azt a férfit, aki elütötte az intézkedő rendőrt

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság gyorsított eljárásban nem jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte azt a férfit, aki a vele szemben folytatott intézkedés során elütött egy rendőrt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.

Vádat emeltek egy volt börtönőr, egy fogvatartott és annak rokona ellen

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy korábbi börtönőr, egy intézetben elhelyezett fogvatartott és annak hozzátartozója ellen - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Letartóztatások a drogkereskedelemmel gyanúsított rendvédelmi dolgozó ügyében

Kényszerintézkedésekről döntött a bíróság a büntetés-végrehajtási dolgozókat is érintő, kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos ügyben.

A nyomozó ügyészség kizárta az emberölést a zagyvarékasi ügyben

A nyomozó ügyészség kizárta az emberölés bűncselekményét a zagyvarékasi ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

KNYF: újabb bűncselekmények gyanúja miatt hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét

Újabb bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki Biró Ferenc Pált, az Integritás Hatóság elnökét a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) - tudatta a KNYF csütörtökön közleményben az MTI-vel.

Vádat emeltek egy rendőr ellen, aki szolgálati kocsijával vonatnak ütközött

A közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt vádat emelt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy rendőr ellen, aki a szolgálati autójával vonatnak ütközött tavaly ősszel - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Őrizetben a férfi, aki magát hivatalos személynek kiadva külföldi kamionosokat bírságolt

Őrizetbe került egy férfi, aki rendőrnek, illetve közterület-felügyelőnek adta ki magát, és így "bírságolt" külföldi kamionosokat.

Letartóztattak egy férfit, aki elütötte az intézkedő rendőrt

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei férfit, aki a vele szemben folytatott intézkedés során elütötte a rendőrt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Biró Ferenc Pál: alaptalan a gyanúsítás, nem történt bűncselekmény

Alaptalan a főügyészség által megfogalmazott gyanúsítás, meg fogják állapítani, hogy nem történt bűncselekmény - hangsúlyozta Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnöke a Központi Nyomozó Főügyészség eljárásáról tartott pénteki sajtótájékoztatóján.

KNyF: bűnügyi akció folyik az Integritás Hatóságnál

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) egy folyamatban lévő nyomozásában csütörtökön összehangolt eljárási cselekményeket hajt végre több helyszínen, köztük az Integritás Hatóságnál.

Letartóztattak egy rendvédelmi dolgozót kábítószer-kereskedelem miatt

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt letartóztatta a közelmúltban őrizettbe vett büntetés-végrehajtási dolgozót és három társát, egyikük esetében pedig bűnügyi felügyeletet rendelt el - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Gáz-riasztó fegyverrel lőtt egy tartalékos katona egy szegedi szórakozóhelyen, garázdaság miatt állt bíróság elé

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség garázdaság vétsége miatt bíróság elé állította azt a tartalékos katonát, aki egy gáz-riasztó fegyverrel lövöldözött egy szórakozóhelyen - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.