Lengyelország csatlakozott az Artemis Accords nevű amerikai Hold- és Mars-kutatási programhoz azon együttműködési megállapodás értelmében, amelyet az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA, valamint ennek lengyelországi partnere, a POLSA írt alá - közölte a lengyel sajtó szerdán.
Varsó egyenlő bánásmódért fog harcolni az Európai Unióban (EU), a saját, nem pedig uniós forrásokból fedezett országfejlesztő projektek pedig bizonyítják, hogy Lengyelország hátrányos kezelése nem lehet hatékony - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfőn.
Lengyelország az Európai Unió része és az is marad, a lengyel kormány és a parlamenti többség Európa-barát, nem engedhető meg azonban, hogy az uniós intézmények ráerőltessék döntéseiket másokra jogi alap nélkül, ahogy az sem, hogy egyes tagállamokkal szemben pénzügyi zsarolást alkalmazzanak.
A lengyel alkotmánybíróság október elején hozott döntése, amelyben a nemzeti alkotmány elsőbbségét állapította meg, megkérdőjelezi az Európai Unió alapjait - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke.
Lengyelország az Európai Unió (EU) lojális tagja marad, az unió jövőjét viszont veszélyeztetné, ha többé nem szuverén tagállamok közösségét alkotná - hangsúlyozta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő abban a levélben, amelyet az uniós tagországok állam- és kormányfőihez intézett hétfőn.
Letartóztatott a lengyel belbiztonsági ügynökség (ABW) egy lengyel férfit, akit azzal gyanúsítottak meg, hogy együttműködött a fehérorosz hírszerzéssel - közölte szerdai sajtóértekezletén Stanislaw Zaryn, a titkosszolgálatokat felügyelő lengyel miniszter szóvivője.
Az Európai Bizottság törvénytelenül jár el, amikor késlelteti a lengyel helyreállítási terv jóváhagyását, a folyamat viszont előre fog haladni, Brüsszel részéről politikai játszmáról van szó - jelentette ki Piotr Müller lengyel kormányszóvivő hétfőn a lengyel közszolgálati televízióban.
Káros mítosznak és álhírnek nevezte a vasárnap éjjel közzétett Facebook-bejegyzésében Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Európai Unióból történő lengyel kilépés lehetőségét, amelyet Polexit néven szoktak emlegetni, s amelynek témája az aznapi varsói ellenzéki tüntetésen is felmerült.
A lengyel gazdaság felzárkózása az uniós átlaghoz 2020-ra kétszeres sebességet ért el a magyarhoz képest, ennek döntő forrása az, hogy a modernizáció legfontosabb eszközeit jobban használják mint Magyarország - írta Matolcsy György jegybankelnök a magyarnemzet.hu oldalon hétfőn megjelent cikkben.
A lengyel ellenzék alkotmánymódosítási tervezetet nyújt be a parlamentben, az új előírások értelmében Lengyelország európai uniós tagságának megszüntetéséhez kétharmados parlamenti többség hozzájárulása vagy népszavazás lenne szükséges.
Négy lengyelországi vajdaság közgyűlése módosította a családok védelmében hozott határozatokat, amelyeket azért bírált az Európai Bizottság, mert ellenezték az LMBT-mozgalom ideológiájának hirdetését - közölte kedden a lengyel sajtó.
Lengyelországnak meg kell változtatnia a nemi erőszak jogi definícióját annak érdekében, hogy erőteljesebben felléphessen a nőket ért támadásokkal szemben.