Már 3,3 milliárd forintnál is több közpénzt fizettek vissza azokból a támogatásokból, amelyeket a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) "hírhedt" ideiglenes kollégiuma ítélt oda - közölte a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Két valótlan adatközlést találtak a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Edda zenekarnak szánt támogatásai között - jelentette be a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter hétfőn Facebook-oldalán.
A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedden felfüggesztette a Nemzeti Kulturális Alap vezérigazgatóját.
Az új kulturális kormányzat teljes körűen átvilágítja a Nemzeti Kulturális Alap működését, és stabilizálja a közvetlen támogatási rendszert - mondta a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszterjelölt.
A Nemzet Kulturális Alap (NKA) négy egykori szakmai vezetője állásfoglalást tett közzé, amelyben egyebek mellett azt írták, hogy a szervezet fennmaradása létkérdés.
Változatos kulturális programokkal várja az érdeklődőket az idén 30 éves Nemzeti Kulturális Alap (NKA) a budapesti Benczúr Házban szeptember 29. és október 1. között, a háromnapos rendezvény az NKA által támogatott művészeti értékeket mutatja be - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.
A magyarországi vidéki helyszínek közül elsőként Szegeden mutatják be fiatal koreográfusok a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programjának támogatásával készült produkcióikat - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Ősszel írják ki az Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégiumának első pályázatait pályakezdő táncművészek, előadóművészek számára - közölte a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) hétfőn az MTI-vel.
A kormány kiterjesztette a táncművészeti életjáradékot, a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül új programot indított a magyarországi táncművészet fiatal alkotói számára, és nőtt a táncművészeti programok támogatása is.
A Cseh Tamás Program indulása óta több mint kétmilliárd forintot juttatott a magyar könnyűzenének - hangsúlyozta Doncsev András.
Kodolányi János szobrával bővül a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely népi írókat bemutató szoborparkja - tájékoztatta szerdán az MTI-t a település polgármestere.
Édes napok várnak mindazokra, akik november 11. és 13. között ellátogatnak Szolnokra, ahol ötödik alkalommal rendez csokoládéfesztivált az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ.