Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Olaszországban az előzetesen közöltnek megfelelően 5,3 százalékkal, 2022 januárja óta a legkisebb mértékben nőttek a fogyasztói árak szeptemberben éves összevetésben az augusztusi 5,4 százalékos emelkedést követően.
A tengeri mentés "szent", de nem lehet nem kormányzati szervezetek (NGO) hajóit finanszírozni olyan célból, hogy a fedélzetükre vett migránsokat Olaszországba szállítsák - jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter, miniszterelnök-helyettes a La Repubblica napilapnak nyilatkozva pé
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Csaknem 20 hónapos minimumra lassult az infláció augusztusban Olaszországban; 5,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbiakhoz képest a júliusi 5,9 százalékos emelkedést követően - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat honlapján közzétett végleges adatokból.
A rendkívüli migrációs helyzetben rendkívüli válaszra van szükség Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga vezetője szerint, aki a Rete4 olasz tévécsatornának nyilatkozott csütörtök este, és a haditengerészet bevetését is felvetette.
Kábítószert, fegyvereket és készpénzt foglaltak le a camorra bűnszervezet egyik drogelosztópontjának számító dél-olaszországi Caivanóban, ahol több mint négyszáz rendőrt vetettek be a kedd reggeli hatósági akcióban.
Elsőként az északi Bolzano városában indult a tanév kedden, miközben délebbre szeptember közepén nyitják újra az iskolákat, ahova közel nyolcmillió diákot várnak vissza.
Az olasz miniszterelnök szerint kormánya migrációs politikája jó irányban halad, de további szigorításra van szükség.
Továbbra is negyven fok körüli hőmérsékletet mérnek Olaszország középső és északi részén, és a rendkívüli szárazság miatt Liguria és Szicília területén is vízkorlátozást vezettek be csütörtöktől.
Robbanásszerűnek nevezte az idei migrációs adatokat Matteo Biffoni, az olaszországi polgármesterek szövetségének (Anci) migrációs felelőse egy szerdai interjúban, és kijelentette azt is, hogy a római kormány belföldi migránselosztási rendszerére a baloldali polgármesterek nemet mondanak.
Spanyolországból érkezik, és elsőként Észak-Olaszországot éri el pénteken az újabb hőhullám, melyet a meteorológusok most az ókori római császárról, Neróról neveztek el.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Olaszországban 5,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak júliusban éves szinten, miután júniusban 6,4 százalékos emelkedést mértek - közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat végleges adatként csütörtökön.
Korszakváltónak nevezte az Olaszországra nehezedő migrációs nyomást Matteo Piantedosi belügyminiszter, aki a befogadás nehézségeiről is nyilatkozott a Corriere della Sera című napilapnak hétfőn.