Kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdettek szerdára a romániai oktatási szakszervezetek, ha pedig a kormány figyelmen kívül hagyja béremelési követeléseiket, jövő héttől általános sztrájkba lépnek - jelentették be keddi sajtóértekezletükön az érdekképviseletek vezetői.
A román bruttó hazai termék (GDP) 2,3 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden gyorsjelentésében az országos statisztikai intézet (INS).
A román légierő kivonta hétfőn az utolsó, orosz gyártmányú, izraeli segítséggel felújított MiG-21 Lancer típusú vadászrepülőgépeit is a szolgálatból, ezentúl az amerikai gyártmányú F-16-os harci gépeivel és a NATO-szövetségesek támogatásával fogja légterének védelmét biztosítani.
Romániában több mint három százalékponttal, 11,2 százalékra lassult áprilisban az éves infláció - közölte pénteken az országos statisztikai intézet (INS).
Románia és Dél-Korea nukleáris együttműködésének fejlesztéséről, valamint a Koreai-félsziget és a fekete-tengeri térség biztonságát érintő kérdésekről egyeztetett szerdán Nicolae Ciuca miniszterelnökkel Bukarestben az egynapos hivatalos látogatáson Romániában tartózkodó Han Duk Szu.
A száz éve született Ligeti György zeneszerző munkássága előtt tisztelegnek Bukarestben, a Magyar Zene Fesztiválon; hétfőn kezdődik a versenyprogram, csütörtökön pedig díjkiosztó gálát tartanak - közölte az MTI-vel Kósa András László, a Liszt Intézet bukaresti központjának igazgatója.
Romániában a nyers adatok szerint 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az idei első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte pénteken az országos statisztikai intézet (INS).
Romániában az utóbbi évtizedekben először kisebbségbe kerültek azok, akik támogatnák országuk egyesülését a szomszédos Moldovával, ahol szintén a román a hivatalos nyelv - derült ki egy friss felmérésből, amelyet csütörtökön ismertetett a Digi24.ro hírportál.
Romániában az első három hónapban 24,1 százalékkal 4,562 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken (a kiadó szobákat és lakásokat is beleértve) a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte csütörtökön az országos statisztikai intézet (INS).
Nehézkes folyamat, ezért hónapokig eltarthat és a 2024-es romániai választási évre is kitolódhat az úzvölgyi katonatemető ügyében hozott végleges bírósági ítélet végrehajtása, mely a törvénytelenül felállított betonkeresztek lebontását rendelte el - nyilatkozta a Krónikának Kis Júlia jogász.
Romániában május elsejétől az áruházláncok fél évig legalább 20 százalékkal olcsóbban forgalmazzák a friss tejet, de a termelők továbbra is elégedetlenek, és azt állítják, hogy az árengedmény költségeit valójában velük fizettetik meg - közölte hétfőn a Digi24 hírtelevízió.
Gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával bűnvádi eljárás indítottak a román hatóságok a Maros romániai szakaszán vasárnap este felborult csónakot vezető férfi ellen; a mentőegységek hétfő reggel óta nagy erőkkel folytatják az eltűntek keresését.