Románia és Spanyolország egyetért abban, hogy fejleszteni kell az európai energetikai hálózatokat, össze kell kapcsolni a tagországok gázrendszereit, növelni kell a termelést és a raktározási kapacitásokat - mondta Klaus Iohannis román államfő.
Hazaszállították a spanyol halászokat ért baleset túlélőit és az előkerült áldozatok holttesteit Kanadából keddre virradó éjjel.
Katalóniában egyre több nyilvános hely -például étterem, edzőterem, mozi és idősotthon- péntektől kizárólag oltási igazolvánnyal vagy negatív koronavírusteszttel látogatható, ez eddig csak az éjszakai szórakozóhelyeken volt követelmény.
Spanyolország a Javier Bardem főszereplésével készült El buen patrón (A jó főnök) című fekete komédiával nevez a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára.
A jelenleg a japán élvonalban futballozó Andrés Iniesta kijelentette, hogy szeretne visszatérni előző együtteséhez, az FC Barcelonához.
Tiltakozó akcióba kezdett, és öngyilkossággal fenyegetőzött a 40 évvel ezelőtti tömeges repceolaj-mérgezés életben maradt kárvallottjainak csoportja a madridi Prado Múzeumban kedden, követelve, hogy a spanyol miniszterelnök fogadja őket.
A címvédő, sorozatban harmadik aranyára hajtó amerikai, valamint az Európa-bajnok spanyol csapat is bejutott a négy közé a tokiói olimpia női vízilabdatornáján.
A spanyol gazdaság teljesítménye az első negyedévben 4,2 százalékkal csökkent éves összehasonlításban és 0,4 százalékkal mérséklődött az előző negyedévhez viszonyítva - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtöki jelentésében.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Újra közlekednek Budapestről és Debrecenből a WizzAir légitársaság járatai Spanyolországba - közölte a WizzAir hétfőn az MTI-vel, miután Spanyolország hétfőn zöld listára helyezte Magyarországot.
Spanyolországban június 26-tól megszűnik a szabadtéri maszkviselés kötelezettsége - jelentette be Pedro Sánchez kormányfő pénteken Barcelonában.
A Hanga Ádámmal felálló FC Barcelona nyerte a spanyol kosárlabda-bajnokságot.
Az európai föderalizmus támogatói nem hajlandók megvédeni Európa határait, köztük a spanyol kormány vezetője sem - hangoztatta Santiago Abascal, a spanyol VOX párt elnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
