A Szlovákiában november 9-én esedékes megyei választások után dönti el a Magyar Közösség Pártja (MKP), hogy indít-e saját jelöltet a jövő évi államfőválasztáson - közölte Berényi József, a felvidéki m...
Jelentősen csökkent az alapélelmiszerek fogyasztása Szlovákiában az elmúlt negyed évszázadban, miközben a lakosság táplálkozási szokásai is rossz irányt vettek - derült ki a Szlovák Élelmiszeripari és...
A magyar vállalatvezetők sokkal inkább cégük érdekeinek szolgálatába állítható eszközként, semmint személyes anyagi előny forrásaként tekintenek a korrupcióra - írta egyik internetes blogjában a The W...
Szerző: Molnar David
itt:
Szlovákia
Kárpótlást követelnek Szlovákiától is a cseh cipőimpérium társalapítója, Jan Antonín Bata örökösei. A család szlovákiai vagyonát a Benes-dekrétumok alapján kobozta el a II. világháború után a korabeli...
Szerző: Molnar David
itt:
Szlovákia
Robert Fico szlovák kormányfő leváltását indítványozzák, s emiatt rendkívüli parlamenti ülés kihirdetésére tettek indítványt a pozsonyi törvényhozás ellenzéki pártjainak képviselői pénteken.
A ...
Szered városában rasszizmusról beszélnek a helyi romák, míg a többi lakó örül az intézkedésnek.
Meglepő módon, betonelemekkel különítette el Szered önkormányzata a cigánytelepet a város többi részét...
A Dunában találták azokat a testrészeket, amelyek négy nőtől származnak a hírek szerint, de a rendőrség hallgat.
Rejtélyes gyilkosságsorozat borzolja a szlovákok idegeit az elmúlt hónapokban, ugyani...
Szerző: Molnar David
itt:
Kult
Elhunyt Ág Tibor szlovákiai magyar népzenekutató, karnagy, zeneszerző, zenepedagógus. A szlovákiai magyar kórusmozgalom kiemelkedő, vezető-irányító alakja 85 éves volt - közölte pénteken a Felvidék.ma...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
Egy fejlesztési program segítségével a következő hét évben megduplázódik a Magyarország és Szlovákia közötti határszakaszon átívelő közlekedési kapcsolatok száma - mondta Szijjártó Péter a Borsod-Abaú...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
Az energiához való biztonságos hozzáférés megteremtése az egyik legnagyobb kihívás, amellyel ma az országoknak szembe kell nézniük - mondta Martonyi János külügyminiszter egy az energiabiztonságról és...
Beomlott egy épülőben lévő autópálya-alagút a kelet-szlovákiai Szepesgörgő (Spissky Hrhov) közelében hétfőn hajnalban, az omlás hat embert temetett maga alá, egyikük meghalt - közölte a TASR szlovák k...
Erdőtűz ütött ki a betléri kastély közelében kedden, bár a tűzoltóknak az éjszaka folyamán már sikerült ellenőrzés alá vonniuk a lángokat, az oltás folytatódik.
Az erdőtűz a tűzoltóság tájékoztatás...