Nyárig a szlovák parlament elé kerülhet az állampolgársági törvény módosítása

Várhatóan már az idei év első felében a kormány, illetve a parlament elé kerülhet a szlovák állampolgársági törvény módosítása - erősítette meg az MTI-nek a szlovák belügyi tárca sajtóosztálya hétfőn.

szlovákiaA szaktárca korábbi közlése szerint a törvény - amelynek alapján elveszíti szlovák állampolgárságát, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát - módosítási tervezete már tavaly augusztusban elkészült, ám annak véglegesítését nemzetközi intézményekkel folytatott egyeztetések késleltették.

Ivan Netík, a szlovák belügyi tárca sajtószóvivője az MTI-nek azt mondta: jelenleg építik be a törvénytervezetbe a nemzetközi intézmények ajánlásait, s a jogszabály módosítása feltételezhetően még az első félévben a kabinet elé kerülhet. Hozzátette: a törvénymódosítás tartalmi részét csak a jogszabály tárcaközi egyeztetésének lezárását követően hozzák nyilvánosságra.

A törvény tartalmi részéről Robert Kalinák belügyminiszter egy korábbi nyilatkozatában azt mondta: hasonló feltételeket fogalmaz meg a szlovák állampolgárság elvesztése és visszaszerzése kapcsán, mint az az ellenzéki módosító indítvány, amelyet a pozsonyi törvényhozás 2013 májusában elutasított. Az a módosítás nem hozott volna érdemi változást a felvidéki magyarok számára, ugyanis csak azoknak tette volna lehetővé, hogy megtartsák, illetve visszakapják szlovák állampolgárságukat, akik külföldi tartózkodásuk idején vették fel egy másik ország állampolgárságát, s az adott időszakban nem rendelkeztek állandó szlovákiai lakhellyel.

Azzal összefüggésben, hogy a módosítás hatályba lépése esetén kik és milyen körülmények mellett kaphatnák vissza szlovák állampolgárságukat, a szaktárca sajtószóvivője csak annyit kívánt megjegyezni, hogy a szlovák állampolgárság visszaszerzése nem lesz automatikus, azt az érintetteknek kérvényezniük kell majd.

A szlovák állampolgársági törvény módosítása várhatóan csak azután kerül a kabinet elé, hogy a szlovák alkotmánybíróság döntést hoz a hatályos jogszabályról. A törvény megvizsgálását ellenzéki képviselők egy csoportja kezdeményezte még 2011 szeptemberében. A kassai székhelyű alkotmánybíróság tavaly decemberben közölte, az ügy tárgyalásának időpontját január 22-re tűzték ki.

A szlovák állampolgársági törvény hatályos szövegét 2010 júniusában, Robert Fico előző kormánya idején fogadták el, a magyar parlament kedvezményes honosításról hozott döntésére reagálva. Pozsony akkor úgy módosította a törvényt, hogy elveszíti szlovák állampolgárságát, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát.

A törvény alapján, annak 2010 júliusában történt hatályba lépése óta, idén január 8-ig 701-en vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük 47 felvidéki magyar is - derült ki a szlovák belügyi tárca aktuális statisztikájából. A legtöbb érintett, eddig összesen 284 személy a cseh állampolgárság felvételét követően vesztette el szlovák állampolgárságát.

MTI

Hozzászólások

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

Lerángatta a buszról és megverte a 14 éves fiút a sofőr Nyárasdon

A fiú segítségére siető asszonyt is durván bántalmazta a felbőszült férfi.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Soltész Miklós: be kell gyógyítani a 2004-es népszavazás okozta sebeket

Be kell gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a 2004. december 5-i népszavazással az akkori szocialista-liberális kormány a külhoni magyarokon ejtett - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforr...

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

Tömeges beadvánnyal tiltakozik a nyelvhasználati törvény be nem tartása miatt egy felvidéki magyar szervezet

A kisebbségi nyelvhasználati törvény sorozatos megsértése miatt tömeges beadvánnyal fordult a szlovák kormányhivatalhoz a Pro Civis polgári társulás - közölte az MTI-vel a szóban forgó felvidéki magya...

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A népszavazási érvényességi küszöb csökkentését indítványozza egy szlovák ellenzéki párt

A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a Család vagyunk mozgalom, melynek vezetője ezt az indítván...

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Mogherini: Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi

Európa védelmének erősítése a NATO-t is erősebbé teszi - jelentette ki Federica Mogherini az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi m...

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

MKP: az unió vezetőinek nem szabad megosztó tervekhez ragaszkodniuk

Az Európai Unió (EU) vezetőinek nem szabad olyan megosztó tervekhez ragaszkodniuk, amelyek veszélyeztetik az eddigi az eddigi vívmányokat - hangsúlyozta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a pénteki pozson...

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán. A Helytállásért-díj 2012-es kitüntet...

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Kohéziós politikára kapta Szlovákia a legtöbb uniós támogatást tavaly

Gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta tavaly Szlovákia az európai uniós (EU) költségvetési támogatásainak mintegy 80 százalékát, 3,086 milliárd eurót - jelentette az Európa...

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

Szlovák külügyi államtitkár: a kitűzött célokat nem elég teljesíteni, el is kell fogadtatni az emberekkel

A kitűzött célokat nem elég teljesíteni, "el is kell adni" az embereknek - állapította meg Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, uniós elnökségi feladatokkal megbízott kormánybiztos az EU-tagállamo...

http://ujhazak.com