Őszre készül el a Kőtár, Árpád-ház kutatóintézet és ideiglenes látogatóközpont Székesfehérváron, amely az Árpád-ház program utolsó projekteleme - mondta el a hétfői sajtónyilvános bejáráson a város fideszes országgyűlési képviselője.
Székesfehérvár úthálózat-fejlesztésre, valamint az uszoda teljeskörű felújításának és a strand bővítésének terveztetésére fordítja majd azt az 598 millió forintot, amit év végéig takarít meg a város azzal, hogy egy kormánydöntésnek köszönhetően csökkentett áron juthat áramhoz.
A jövő héten challenger besorolású tenisztornára kerül sor Székesfehérváron, amely az idei legnagyobb nemzetközi férfi verseny lehet Magyarországon.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Székesfehérvár közgyűlése pénteki ülésén elfogadta a város 2023. évi költségvetését, amelynek főösszege megközelíti a 104 milliárd forintot, ebből fejlesztési, felújítási célokra 50,7 milliárd forint áll rendelkezésre.
Teljes szélességében lezárták az M7-es autópályát Székesfehérvárnál egy leszakadt felsővezeték miatt
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Leszakadt magasfeszültségű felsővezeték miatt mindkét irányba lezárták az M7-es autópályát Székesfehérvár térségében - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Leszakított felsővezeték miatt nem járnak a vonatok Székesfehérvár és Várpalota között - közölte a Mávinform közösségi oldalán hétfő délelőtt.
Több mint tízen megsérültek, amikor eddig ismeretlen okból három, munkásokat szállító autóbusz és egy személygépjármű összeütközött a 63-as főút 87-es kilométerszelvényében, Székesfehérvár közelében - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Elgázolt egy szarvast a Székesfehérvárról Komáromon át Esztergomba tartó személyvonat kedd délben - közölte a Mávinform.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Drogdílert fogtak el a rendőrök Székesfehérváron, a férfi gépkocsijában és otthonában több száz gramm kábítószergyanús növényi törmeléket találtak - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Megkezdődik a Székesfehérváron őrzött királyi maradványok vizsgálata - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn az egykori koronázó bazilika helyén lévő Nemzeti emlékhelyen, ahol megnyitották az osszáriumot (csontkamra) és felszínre hozták az első, csontokat tartalmazó fémládákat.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
Székesfehérváron folytatódik a Zöld busz demonstrációs mintaprojekt, hétfőtől egy hónapig egy elektromos meghajtású Ikarus City Pioneer típusú busz állt menetrend szerinti forgalomba.
A tervek szerint 2022 végére készül el az Árpád-ház kutatóintézet és ideiglenes látogatóközpont Székesfehérváron - jelentette be Vargha Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője a kivitelezés indulásáról tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
