Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Székesfehérvár önkormányzata hétfőn keresetlevelet nyújtott be a bíróságon a Klepierre-rel szemben, ugyanis a francia cég nem fizette ki határidőre a várost megillető 4 millió euró (mintegy 1,3 milliárd forint) kötbért, miután nem valósította meg a belvárosban lévő "murvás parkoló" helyén
Júliusban, tizenhatodik alkalommal rendezik meg Székesfehérváron a Harmonia Albensis templomi koncertsorozatot, amelynek középpontjában ezúttal a barokk zene lesz a város barokk emlékéve jegyében.
Zajlik a kőtár, az Árpád-ház kutatóintézet és ideiglenes látogatóközpont kiállítási és kiviteli terveinek elkészítése, az épület 2020-ban nyitja meg kapuit - jelentette be Székesfehérvár polgármestere az Árpád-ház program kormánybiztosával közös szerdai sajtótájékoztatóján.
Jövő pénteken a Helló Nyár! rendezvénnyel kezdődik és augusztus 31-én a Bye Summer! programmal zárul Székesfehérvár idei nyári kulturális rendezvénysorozata, melynek keretében könnyű- és komolyzenei koncertek, színházi produkciók sora várja az érdeklődőket.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Százötven méteres szakaszon lezárták a székesfehérvári Zrínyi utcát, mert egy bevásárlóközpont mögötti területen harminc szovjet gyártmányú kézigránátot, több mint száz 14,5 milliméteres gépágyúlövedéket, valamint ezeken kívül is több ládányi gépágyúlövedéket találtak pénteken.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az LMP tisztújító kongresszusa Székesfehérváron.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája szombaton elrendelte annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki az alapos gyanú szerint hétfőn - a köznyugalmat súlyosan megzavarva - székesfehérvári otthona ablakából egy légpuskával öt, esetenként célzott lövést adott le.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
A rendőrök kihallgattak és bűnügyi őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint hétfő délután Székesfehérváron, egy Budai úti lakás ablakából leadott lövésekkel több embernek sérülést okozott - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság péntek reggel a rendőrség honlapján.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Péntek délután öt órakor Székesfehérváron tartja kampányzáró gyűlését a Fidesz a Városház téren - mondta újságíróknak a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden Budapesten.
Székesfehérvár az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címre beadott pályázata több pontját is megvalósítja a jövőben, függetlenül attól, hogy nem fogja elnyerni a címet - jelentette be a város fideszes polgármestere csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján.
A tavalyinál is erősebb és sikeresebb évre készül idén a Magyar Triatlon Szövetség.
