A DH Group adózott eredménye és árbevétele is nőtt a harmadik negyedévben

A DH Group 1,076 milliárd forint adózott eredményt és 11,9 milliárd forint nettó árbevételt ért el idén a harmadik negyedévben, az előbbi 68 százalékkal, utóbbi 21 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket.

Megugrott a BMW negyedéves profitja

A BMW AG német autógyártó nyeresége 256 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben éves összevetésben - került föl a cég honlapjára szerdán.

Növekvő árbevétel mellett veszteséggel zárta a harmadik negyedévet a Masterplast

A Masterplast konszolidált árbevétele a harmadik negyedévben 44,5 millió euró volt, ami 25 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, míg a kedvezőtlen árfolyamváltozások miatt adózott eredménye 529 ezer euró veszteséget mutatott a bázisidőszaki 1,3 millió euró után.

Kissé csökkent az MVM csoport árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

Az MVM csoport 2015 milliárd forint konszolidált értékesítési árbevételt ért el az idei első hat hónapban a tavalyi első fél évi 2156 milliárd forint után, adózott eredménye 221,8 milliárd forint volt a tavaly ugyanebben az időszakban elért 222,0 milliárd forintos nyereség után.

Megugrott az Alibaba negyedéves nyeresége

Az Alibaba Group Holding kínai e-kereskedelmi óriás adózott eredménye erőteljesen, bevétele mérsékelten nőtt a cég június végével záródott első pénzügyi negyedévében.

A Gránit Bank adózott eredménye 10,6 milliárd forintra emelkedett az első félévben

A Gránit Bank egyedi szinten 10,6 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta az első félévet, míg egy évvel korábbi adózott eredménye 8,4 milliárd forint volt.

Az Apple negyedéves bevétele 4 százalékkal, 124,3 milliárd dolláros rekordszintre nőtt

Az Apple Inc. az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben növelte bevételét és adózott eredményét a tavalyi utolsó negyedévben.

Az IBM bevétele nőtt, nyeresége csökkent tavalyi az utolsó negyedévben

Az IBM bevétele 1 százalékkal nőtt, adózott eredménye ugyanakkor 11 százalékkal esett a tavalyi utolsó negyedévben.

Nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye az első fél évben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye 2,048 milliárd forint volt az első fél évben, a tavaly ugyanebben az időszakban elért 562 millió forintos nyereség után - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.

Másfélszeresére nőtt a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó árbevétele 2023-ban

Több mint másfélszeresére, 71,55 millió euróra nőtt a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. nettó árbevétele 2023-ban a 2022-es 43,89 millió euróról, ezzel egyidejűleg az adózott eredménye 2,29 millió euróról 4,45 millió euróra emelkedett - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

Tovább gyarapította vagyonát Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány

Tovább gyarapította vagyonát tavaly a Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) Alapítvány.

Emelkedett a CIG Pannónia adózott eredménye az első negyedévben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye idén az első negyedévben 765 millió forintot tett ki, ami 59 százalékos növekedés a tavaly ugyanebben az időszakban elért, IFRS 17 szabvány szerinti eredményhez képest.