Magyar Levente: önálló mentőakció indul Kabulba

Önálló magyar mentőakció indul Kabulba, senkit nem fognak otthagyni - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.

Német államfő: az afganisztáni helyzet a Nyugat szégyene

A Nyugat szégyenének nevezte a nemzetközi haderő kivonulása után a szélsőséges iszlamista tálibok uralma alá került Afganisztán helyzetét a német államfő kedden.

Hét embert menekítettek ki Kabulból a német hadsereg első akciójával

Hét embert sikerült elszállítani repülővel Kabulból a német hadsereg (Bundeswehr) mentési műveletének első, helyi idő szerint hétfői akciójával.

A belga kormány elkezdte az evakuálási műveleteket

A belga honvédelmi minisztérium légi eszközöket, többek között nagyméretű teherszállító repülőgépeket helyezett készenlétbe, hogy segítse a kabuli nemzetközi repülőtérről történő evakuálási műveleteket.

Az EU-tagországok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak kedden

Az EU-tagországok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak kedden az Afganisztánban kialakult helyzetről, videokonferencia keretében - közölte hétfőn a miniszteri tanács sajtószolgálata.

Sajtó: Ománba távozott Asraf Gáni elnök

A tádzsikisztáni Dusanbe érintésével Ománba távozott Asraf Gáni afgán elnök, aki vasárnap hagyta el Kabult, még mielőtt a kormányellenes tálibok bevonultak az afgán fővárosba - írta hétfőn az Interfax a tádzsik hatóságokra hivatkozva.

Belgium se küldené vissza Afganisztánba az országban tartózkodó menekülteket

A belga kormány - a tálib felkelők győzelme után - úgy döntött, hogy mégsem küldi vissza Afganisztánba azokat a migránsokat, akik nem kaptak menekültstátuszt az országban - írta hétfőn a The BrusselsTimes hírportál.

Kína kabuli nagykövetsége nem zárja be kapuit

Kína kabuli nagykövetsége nem zárja be kapuit, miközben az Egyesült Államok és szövetségeseinek diplomatái a kimenekítésüket várják az afgán fővárosból, ahol a tálibok közel kerültek ahhoz, hogy átvegyék az ország irányítását.

Német belügyminiszter: gyorsan és családostul be kell fogadni a német csapatok afgán segítőit

Az Afganisztánból kivonult német katonai alakulatok helyi segítői és családtagjai gyors németországi befogadását sürgette Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter pénteken.

Németország nem pénzeli többé Afganisztánt, ha a tálibok átveszik az uralmat

Berlin beszünteti Afganisztán pénzügyi támogatását, ha a szélsőséges iszlamista tálibok átveszik az uralmat, és "kalifátust" alakítanak ki az országban - mondta a német külügyminiszter csütörtökön.

A német kormány felfüggeszti az elutasított afgán menedékkérők hazaszállítását

Afganisztán romló biztonsági helyzete miatt Németországból egyelőre nem szállítanak vissza a hazájukba az ázsiai országból származó elutasított menedékkérőket - jelentették be szerdán Berlinben.

Hollandia hat hónapig nem toloncolja ki a menekültstátuszra nem jogosult afgánokat

A holland ügyvivő kormány úgy döntött, hogy hat hónapig nem toloncol vissza Afganisztánba egyetlen olyan afgán állampolgárt sem, aki nem jogosult a menekültstátuszra - írta az NlTimes holland hírportál szerdán.