Különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntette miatt emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség azzal a szerb férfival szemben, aki 7,5 kilogramm kokaint és amfetamint akart tavaly Hol...
Budapesten megtámadtak egy szolgálatból hazafelé tartó katonanőt- számolt be róla a Tények.
A támadás a 16. kerületi Cinke utcában történt, a rabló megfenyegette, ököllel többször megütötte a 46 éves...
Embercsempészés bűntette miatt vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség három román és két szír állampolgárral szemben, aki a vád szerint tavaly augusztusban harminckét külföldit próbált...
Rendőrök és fegyveres biztonsági őrök állították helyre a rendet a kiskunhalasi menekültügyi őrzött befogadó központban, ahol a televízió használatán verekedett össze a szállás külföldi lakóinak egy c...
Egy illegálisan tartott pisztollyal és a hozzá tartózó 83 lőszerrel indult diszkóba egy tömörkényi férfi, a rendőrök őrizetbe vették - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vas...
Tagadta, hogy erőszakos cselekményeket követett volna el az a hét vádlott, akit a Szegedi Járásbíróság csütörtökön meghallgatott a röszkei közúti átkelőnél tavaly ősszel történt tömegzavargás miatt in...
Az M1-es autópályán Tata térségében egy hét férőhelyes személyautóból 12 migránst állítottak elő hajnalban, az autó vezetője elmenekült - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság csütör...
Röviddel dél után elkezdték a rendőrök a helyszínelést a Kiskunhalasi Járási Ügyészség és a Kiskunhalasi Járásbíróság épületében, ahol délelőtt lövöldözés történt - tapasztalta a helyszínen az MTI tud...
Húsz embercsempész ellen vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
Fehérvár...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek, 18+
Lövöldözés történt a Kiskunhalasi Járási Ügyészségen - erősítette meg az MTI információját a Legfőbb Ügyészség szerdán. A HalasInfo.hu szerint egy férfi a főügyészre akart támadni.
Fazekas Géza szó...
Egy pakisztáni és három szerb állampolgárságú férfival szemben javasol embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vádemelést a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság - tájékoztatta Huber Kri...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek, bűnügy
A Fővárosi Törvényszék szerdán két hónappal meghosszabbította a Buda-Cash-ügy gyanúsítottjai közül kettőnek, V. Péternek és T. Péter Árpádnak az előzetes letartóztatását.
A törvényszék szerdai, az ...