Tizennyolc ember ellen emeltek vádat kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények miatt

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kábítószer-kereskedelem, teljesítményfokozó szerrel visszaélés, pénzhamisítás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat egy Baja környéki droghálózattal szemben; az ügynek 18 vádlottja van.
Értéktelen festmények, hamis ígéretek

Értéktelen festmények, hamis ígéretek

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztálya befejezte a különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt folytatott nyomozást.

Tagadta bűnösségét a pedofiliával vádolt óvodai dolgozó a bíróságon

Tagadta bűnösségét a pedofil bűncselekményekkel vádolt óvodai dolgozó a Fővárosi Törvényszéken kedden - tudatta a bíróság sajtótitkársága közleményben az MTI-vel.
Hogy vizsgázunk becsületességből?

Hogy vizsgázunk becsületességből?

A kőszegi rendőrök fogták el azt a két fiatalt, akiknek nem volt becsületbeli ügy a helyi hagyományok tisztelete és több becsületkasszát is kifosztottak Kőszegen.

BRFK: 131 körözött embert fogtak el két hét alatt a fővárosban

A rendőrök két hét alatt, 1873 körözési eljárás elemzését követően 131 embert fogtak el, illetve állapították meg a körözött személy tartózkodási helyét, és megtaláltak három eltűntként keresett embert is - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a police.hu oldalon.
BRFK: fokozott rendőri jelenlét, 43 elfogás a Blaha Lujza tér környékén

BRFK: fokozott rendőri jelenlét, 43 elfogás a Blaha Lujza tér környékén

A rendőri jelenlét megerősítése óta, az elmúlt két hétben 43 embert fogtak el a rendőrök a budapesti Blaha Lujza téren és környékén - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.

Vádat emeltek egy volt miniszteri biztos ellen korrupció miatt

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken a jelenleg is lakóhely elhagyását tiltó bűnügyi felügyeletben lévő férfi - aki korábban miniszteri biztos volt - és társa ellen.
SZIGET 2025 – rendőrségi összesítő

SZIGET 2025 – rendőrségi összesítő

A 2025-ös Sziget Fesztivál véget ért.

Jobbik: árad a bűn vidéken, romokban a közbiztonság

A Jobbik szerint "árad a bűn vidéken, romokban a közbiztonság". Hol van Pintér Sándor? - tette fel a kérdést az ellenzéki párt alelnöke pénteken sajtótájékoztatón, Szolnokon.

Gyermekpornográfia miatt vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen Borsodban

Többszörösen minősülő gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki tizenkettedik életévét be nem töltött gyermekekről pornográf tartalmú videókat töltött fel internetes közösségi oldalra.

Letartóztattak egy férfit, aki azt tervezte, hogy végez egy ügyésszel és egy bíróval

A nyomozó ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a férfit, aki azt tervezte, hogy végez három emberrel: a haragosával, egy ügyésszel és egy bíróval - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le egy férfit és anyját Fejérben

Minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és további bűncselekmények miatt a Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte egy férfi és anyja letartóztatását, akik egy kiszolgáltatott helyzetben lévő férfit munkára kényszerítettek - közölte a Fejér Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.