Éheztette és rabszolgaként tartotta a sértettet egy emberkereskedelemmel gyanúsított férfi

Emberkereskedelemmel és más bűncselekményekkel gyanúsított férfi letartóztatását rendelte el a Budakörnyéki Járásbíróság pénteken.

Pénzmosás miatt emeltek vádat egy békési férfival szemben

Pénzmosás miatt emeltek vádat egy békési férfival szemben, aki más által elkövetett bűncselekményekből, csalásokból származó pénzekkel végzett különféle pénzügyi műveleteket - közölte a Békés Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Fejérben csípik a körözöttet

Fejérben csípik a körözöttet

Tavaly január óta négy top 50-es és kilenc további, elfogatóparanccsal keresett embert kutattak fel és kaptak el a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály munkatársai szoros együttműködésben a társszervekkel, és egyikük minden közölhető részletet elmondott arról, hogy csinálták.
Felderítve, lezárva: majd’ három tucat bűncselekmény

Felderítve, lezárva: majd’ három tucat bűncselekmény

Pénzmosás és csalás a gyanú a volt élettársak ellen.

KNYF: újabb bűncselekmények gyanúja miatt hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét

Újabb bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki Biró Ferenc Pált, az Integritás Hatóság elnökét a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) - tudatta a KNYF csütörtökön közleményben az MTI-vel.

Letöltendő börtönre ítéltek két férfit szexuális erőszak miatt Debrecenben

Hét és fél, illetve hat év börtönre ítéltek nem jogerősen két férfit szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt Debrecenben - tudatta a Debreceni Törvényszék honlapján csütörtökön.

Rómában megugrott a lopások, rablások száma a jubileumi szentév első hónapjában

Többszörösére emelkedett a turisták kárára elkövetett lopások, rablások és más bűncselekmények száma a december végén kezdődött jubileumi szentév első egy hónapja alatt, és a helyzet tovább rosszabbodhat a látogatók tömeges érkezésével - nyilatkozta Stefano Pesci olasz államügyész kedden.
Nyolc embert állítottak elő a belvárosból

Nyolc embert állítottak elő a belvárosból

Újra ellepték a belvárost a rendőrök és a társhatóságok: komplex bűnügyi-rendészeti ellenőrzést tartottak péntek éjszaka Budapest V., VI. és VII. kerületében

A DK a szabadon engedett embercsempészek által elkövetett bűncselekmények számának nyilvánosságra hozatalát követeli

A kormány által szabadon engedett embercsempészek számának és az általuk elkövetett bűncselekményeknek a nyilvánosságra hozatalát követelte a Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti frakcióvezető-helyettese pénteken.

Életfogytiglanra ítélték a körfűrésszel apjára támadó budapesti férfit

Emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt másodfokon életfogytiglannal sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla azt a férfit, aki körfűrésszel sebesítette meg apját - tudatta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az MTI-vel szerdán.

Holland ügyészség: a holland bűnbandák gyakran kiskorúakat használnak fel bűncselekmények elkövetésére, külföldön is

A holland bűnbandák gyakran kiskorúakat használnak bűncselekmények elkövetésére Belgium és Németország területén is - figyelmeztetett kedden a holland ügyészség (OM), hozzátéve, hogy elsősorban kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekről és autólopásokról tudnak.

Vádemelési javaslat született a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás ügyében

A rendőrség befejezte a szolnoki kalandparkban történt bűncselekmények vizsgálatát, és vádemelési javaslatot lett a Szolnoki Járási Ügyészség felé.