Halálos baleset az M5-ös autópályán

Autó az árokban, amely letért az M5-ös autópályáról Lajosmizse közelében 2018. március 8-án.

Baleset miatt több kilométeres a torlódás az M1-es autópályán Budapest felé

Két kamion ütközött össze az M1-es autópályán a főváros felé, Nagyszentjános közelében pénteken hajnalban.

Kigyulladt egy raktár Makón

Teljes terjedelmében ég egy körülbelül ezerötszáz négyzetméter alapterületű, zöldségek és szekrényelemek tárolására használt raktárépület, amely péntek reggel gyulladt ki Makó határában, az Ugar utca egyik ipartelepén - írta honlapján a katasztrófavédelem.

Lázár: a második negyedévben érkezik a téli rezsicsökkentés

A gázzal fűtők és a távfűtéses háztartások számláján is jóváírnak 12 ezer forintot a második negyedévben - közölte a Miniszterelnökséget vezető Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy emellett megemelik a szociális tűzifa támogatását.

Három év fogházbüntetésre ítélték a ludastói balesetet okozó buszsofőrt

Jogerősen három év letöltendő fogházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék csütörtökön azt a buszsofőrt, aki az általa vezetett iskolabusszal halálos közúti balesetet okozott 2016 szeptemberében a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ludastó és Geszteréd között.

Nyugdíjkorrekciós programot ígér a DK

A Demokratikus Koalíció nyugdíjfelzárkóztatási és nyugdíjkorrekciós programot ígér kormányra kerülése esetére.

Gulyás Gergely: az ország stabilitása a tét

Az áprilisi parlamenti választás tétje, hogy Magyarország a jelenlegi kormánypártok hatalmon maradásával megőrzi a stabilitását, vagy azt a káosz váltja fel - mondta a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön, a Nézőpont Intézet Budapesten tartott rendezvényén.

Tarlós: várhatóan májusig befejezi a munkáját a szakmai grémium

Várhatóan májusig befejezi a római-parti védmű nyomvonala ügyében összehívott szakmai testület a munkáját, és ezt követően a Főváros Közgyűlés hoz majd döntés - mondta el Tarlós István főpolgármester csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Török-magyar védelmi együttműködés erősítéséről tanácskoztak Budapesten

Törökország és Magyarország védelmi együttműködésének erősítéséről tanácskozott a két ország védelmi minisztere csütörtökön Budapesten.

Orbán: a dolgozó nők különösképpen megérdemlik a tiszteletet

Magyarországon kétmillió olyan nő van, aki nemcsak gyermeket nevel és "gondoskodik rólunk", hanem dolgozik is, ők különösképpen megérdemlik a tiszteletet - mondta Orbán Viktor kormányfő a nemzetközi nőnap alkalmából csütörtökön a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Novák Katalin: a jó gazdasági teljesítmény teszi lehetővé a nyugdíjasok és a háztartások támogatását

A magyar gazdaság tartósan jó teljesítménye teszi lehetővé, hogy a költségvetés 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt juttasson a nyugdíjasoknak, illetve 12 ezer forint rezsikompenzációt nyújtson a háztartásoknak - jelentette ki Novák Katalin az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Nyolc pártlistát vett nyilvántartásba az NVB szerdán

Nyolc országos pártlistát és egy nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdán.