Idén hosszabb nyitva tartással várják az adományozókat

Ebben az évben hosszabb ideig, 22 napon keresztül fogadják az adományokat a Mikulásgyárban, Budapesten.

Az E.on idén is felfüggeszti az ünnepekre a számlatartozások miatti kikapcsolásokat

Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan az E.on csoport felfüggeszti a tartós számlatartozások miatti kikapcsolásokat lakossági ügyfeleinél az ünnepi időszak alatt.

BM: decembertől új főkapitánya lesz a Csongrád megyei rendőrségnek

Decembertől új főkapitány vezeti a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot - tájékoztatta a Belügyminisztérium (BM) szerdán az MTI-t.

Gulyás: egységes védőnői bértáblára van szükség

Fontos, hogy mihamarabb szülessen meg az egységes, a pályán töltött időt is figyelembe vevő védőnői bértábla - mondta egy szerdai budapesti szakmai egyeztetést követően tartott sajtótájékoztatón Gulyás Gergely.

Áder János köztársasági elnök fogadta Li Ko-csiang kínai miniszterelnököt

Budapest, 2017. november 29.

KSH: 4,0 százalékra csökkent a munkanélküliség augusztus-októberben (2.rész)

A munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 36 ezerrel 183 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal 4,0 százalékra csökkent az augusztus-októberi három hónapos időszakban. A harmadik negyedévnek megfelelő előző három hónapos időszakhoz mérve is 5 ezerrel 0,1 százalékp

KSH: 4,0 százalékra csökkent a munkanélküliség augusztus-októberben

A munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 36 ezerrel, 183 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal, 4,0 százalékra csökkent az augusztus-októberi három hónapos időszakban, a harmadik negyedévnek megfelelő előző három hónapos időszakban jelentett 4,1 százalékot követ

Orbán Viktor: Kína felemelkedése hosszú ideig meghatározza a világgazdaság alakulását

Egy új világgazdasági korszak megnyilvánulását látja Magyarország Kína felemelkedésében, amely hosszú ideig domináns eseménye lesz a világgazdaság alakulásának.

Két év börtönre ítéltek egy volt médiaiskolai igazgatót kiskorú veszélyeztetése miatt

Kiskorú veszélyeztetése miatt két év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék kedden egy budapesti médiaiskola volt vezetőjét, aki két 15 éves lánytanulóval is intim viszonyba került - tájékoztatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-t.

Emmi: nem szűkítik, hanem bővítik az ételosztások lehetőségét

Nem szűkítik, hanem bővítik az ételosztások lehetőségét - emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Gulyás: egyedülállóan sikeres az akció

Egyedülállóan sikeresnek nevezte a jelenleg zajló nemzeti konzultációt Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Nyolc év fegyházra ítéltek egy kábítószerrel kereskedő mélykúti férfit

Jogerősen nyolc év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy mélykúti férfit, aki hónapokon át árult kábítószert a lakóhelyén és Kiskunhalason.