KINCS: A magyarok többsége optimistán tekint a 2025-ös évre

A magyarok hetven százaléka bizakodóan tekint a jövő évre, és javulásra számít az élete különböző területein - derült ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) által készített legfrissebb kutatásából.

KTM: intézze el ügyeit még az igazgatási szünet előtt a kormányablakokban!

A két ünnep között korlátozottan tartanak nyitva a kormányablakok és a kormányhivatali ügyfélszolgálatok, ezért javasolt az előre tervezhető ügyeket december 23-áig elintézni - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) hétfőn az MTI-vel.

Nacsa Lőrinc: magyarnak lenni érték

Magyarnak lenni érték - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn az Országházban, a Rákóczi Szövetség adventi diaszpóraprogramjában Magyarországra érkezett fiatalok fogadásán.

Reményt adhat a hátrányos helyzetű településeknek a felzárkózási program

Reményt adhat a hátrányos helyzetű településeknek a felzárkózási program - jelentette ki Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos és Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Navracsics Tibor: Magyarország hatékonyan és jól tudja hasznosítani az uniós forrásokat

Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország - Csehországgal holtversenyben - a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja.

Letartóztattak egy rendvédelmi dolgozót kábítószer-kereskedelem miatt

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt letartóztatta a közelmúltban őrizettbe vett büntetés-végrehajtási dolgozót és három társát, egyikük esetében pedig bűnügyi felügyeletet rendelt el - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Bakondi György: hosszú távon is jelentős siker Románia és Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása

A magyar európai uniós elnökség egyik hosszú távon is jelentős sikere Románia és Bulgária csatlakozása a schengeni övezethez - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfőn a TV2 Mokka című műsorában.

Koncz Zsófia: jövőre 3750 milliárd forintot fordít a kormány családtámogatásokra

Jövőre mintegy 3750 milliárd forintot fordít a kormány családtámogatásokra, amelyek része, hogy januártól 35 évre emelkedik a korhatár a babaváró hitel igénylésénél - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Két nyíregyházi férfit gyanúsítanak a "svájci farkas" elpusztításával

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) két nyíregyházi férfit gyanúsít a "svájci farkas" elpusztításával kapcsolatos ügyben, amelynek több száz oldalas aktáját megküldték az Encsi Járási Ügyészségnek.

Szijjártó Péter: nem újabb fegyverekre, hanem tűzszünetre van szükség Ukrajnában!

A háborús hangulatot még a karácsony közeledte sem tudja visszafogni Brüsszelben - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

Nézőpont: 61 százalékos Fidesz-többség

A Nézőpont Intézet legvalószínűbb listás választási eredménybecslése alapján "most vasárnap" a Fidesz a listás szavazatok 47, a Tisza a 37 százalékát szerezné meg, amely - az új választókerületekkel végzett modellezés szerint - hárompárti parlamenthez vezetne.

DK: gyermekvédelmi szakemberekkel konzultáltak az ellenzéki képviselők

A gyermekvédelemben dolgozó szakemberekkel, valamint civil szervezetekkel konzultáltak ellenzéki politikusok pénteken - közölte online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.