Vasúti légvezetéket lopott három férfi

Jelentős értékre elkövetett lopás és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt őrizetbe vettek három nógrádszakáli férfit, akik ellopták a Nógrádszakál és Litke közötti vasúti légvezetéket, amivel 20 millió forint lopási és 1,5 millió forint rongálási kárt okoztak.

Vádat emeltek egy magyar család tagjai ellen, akik egy gondokság alatt álló nőt is prostitúció kényszerítettek

Vádat emeltek egy magyar párral és a férfi anyjával szemben, akik belföldön és Ausztriában is több nőt - köztük egy cselekvőképességet korlátozó gondokság alatt állót is - prostitúcióra kényszerítettek - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Lottózókat vert át két férfi, vádat emeltek ellenük

A Kecskeméti Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emelt két férfival szemben.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra verte az élettársát

Vádat emeltek egy szegedi a férfivel szemben, aki 2022-ben ittasan olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy az asszony a helyszínen belehalt sérüléseibe - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

OS: Az Együttható Egyesület közleménye

2024-ben az Együttható Egyesület támogatásával két programmal folytatódott a Majdnem szombat szolidaritási projekt megvalósítása.

Az MSZP-s Lukoczki Károly több ellenzéki párt polgármesterjelöltje a XVII. kerületben

Lukoczki Károly MSZP-s önkormányzati képviselőt támogatja polgármesterjelöltként a főváros XVII. kerületében az MSZP, a DK, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP.

Azbej Tristan: elítéljük a Boko Haram szervezet terrortámadását

Elítéljük a Boko Haram szervezet terrortámadását, amely során több száz nigériai nőt és lányt raboltak el, és mély együttérzésünket fejezzük ki az elraboltak és családjaik felé - írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára pénteken Faceb

Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt minisztert

Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Baja Ferenc, volt környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert, egykori szocialista országgyűlési képviselőt - közölte a Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Három drogkereskedőt ítéltek fegyházbüntetésre Pécsen

Jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérlete és kábítószer birtoklása miatt jogerősen hat és nyolc év közötti fegyházbüntetéssel sújtott a Pécsi Ítélőtábla pénteken három dílert, amiért 2021 nyarán droggal próbáltak kereskedni.

Beneda Attila: a "láthatatlan munka" nagyobb megbecsülésére van szükség

A "láthatatlan munka" nagyobb megbecsülésére van szükség - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten.

Diáknapot és tematikus séták tartanak a Fiumei úti sírkertben

Diáknapot tart március 14-én a Fiumei úti sírkertben a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI): négy helyszínen várják ismeretterjesztő előadásokkal a regisztrált diákcsoportokat, március 15-én pedig tematikus sétára invitálják a látogatókat az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából.

Menekült gyermekek megsegítésére írt ki pályázatot a Fővárosi Szociális Közalapítvány

Ukrajnából menekült gyermekek ellátására és befogadására írt ki pályázatot a Fővárosi Szociális Közalapítvány - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.