Az LMP törvényjavaslatot nyújt be a teherforgalmi behajtási rendszer szabályozására

Az LMP törvényi úton szabályozná a települések teherforgalmi behajtási rendszerét, erről szóló törvényjavaslatukat hétfőn nyújtják be az Országgyűlésnek - mondta Csárdi Antal, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese online is követhető sajtótájékoztatóján hétfőn.

Kásler Miklós: Trianon traumája nemcsak a magyarság, hanem a szomszédos népek lelkébe is beleégett

Trianon következményei több mint 100 év után is itt vannak velünk, traumája nemcsak a magyarság, hanem a szomszédos népek lelkébe is beleégett - hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet (MKI) főigazgatója az intézet által szervezett Trianon tudományos konferencia megnyitóján hétfőn Budapesten.

Varga Judit: Magyarország nem enged a zsarolásnak

Magyarország soha nem enged a zsarolásnak - írta az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának fideszes elnöke hétfőn a Facebook-oldalán.

Egykori tiszteletbeli konzul ellen emeltek vádat nemzetközi korrupció miatt

Nemzetközi korrupció miatt emeltek vádat egy magyar férfi ellen, aki az egyik afrikai ország tiszteletbeli konzuljaként öt külföldi embernek azt ígérte, hogy tiszteletbeli konzuli és különleges megbízotti pozícióba juttatja őket - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

MSZP: a Fidesz legyőzhető, az ellenzéki pártoknak közösen kell indulniuk az idei választásokon

A Fidesz legyőzhető, ehhez a "demokratikus ellenzéki pártoknak" közösen kell indulniuk az idei európai parlamenti (EP-) és az önkormányzati választáson - jelentették ki az MSZP társelnökei hétfőn videóüzenetben.

Bóka János: Magyarország nem enged a zsarolásnak

Magyarország nem enged a zsarolásnak - írta az európai uniós ügyekért felelős miniszter hétfőn a Facebook-oldalán.

Nacsa Lőrinc: a magyarok többsége kiállt a gyermekek védelme mellett

A magyar emberek elsöprő többsége elutasította az LMBTQ-lobbit a nemzeti konzultációban és a gyermekeink védelme mellett tette le a voksát - mondta a KDNP frakcióvezető-helyettese hétfőn az MTI-hez eljuttatott videójában.

Tíz év fegyházbüntetésre ítéltek egy baranyai férfit, mert kiskorú lányait molesztálta

Jogerősen tíz év fegyházbüntetést szabott ki a Pécsi Ítélőtábla pénteken egy baranyai férfira, aki szexuális indíttatásból éveken át molesztálta két kiskorú lányát.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: új zsidó reneszánsz van Magyarországon

Új zsidó reneszánsz van Magyarországon, és a magyar állam büszke arra, hogy hozzájárulhat ehhez - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából Budapesten, a Holokauszt Emlékközpontban, pénteken.

Jobbik-alelnök: népszavazást a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről!

Elindul az aláírásgyűjtés annak érdekében, hogy népszavazáson dönthessenek a magyarok a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről - jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Lukács László György, a Jobbik-Konzervatívok alelnöke, parlamenti frakcióvezetője.

Ügyészség: vádat emeltek egy FBI-eszközzel lebuktatott drogbanda tagjai ellen

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy, az FBI által kifejlesztett, "trójai falóként" működő program segítségével felszámolt drogbanda tagjaival szemben - tájékoztatta az ügyészség pénteken az MTI-t.

Ügyészség: egy rendőr megölésére készült egy borsodi férfi

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség őrizetbe vett és hivatalos személy elleni erőszak, valamint emberölés előkészületének bűntette miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy középkorú férfit - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.