Azbej Tristan: 100 ezer euróval támogatja Magyarország a csádi menekültellátást

A Hungary Helps Program keretében Magyarország 100 ezer eurós támogatást nyújt a közép-afrikai Száhel-övezetben fekvő Csádnak, ahova az áprilisban kitört szudáni konfliktus elől már több mint 200 ezren menekültek - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

OKF: 260 településen irtják a szúnyogokat a héten

Mintegy 260 településen, 75 ezer hektáron lesz szúnyoggyérítés a héten - tájékoztatta a szúnyogirtási program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.

Struccfarmmal álcázták az indiaikender-ültetvényt, vádat emeltek ellenük

Vádat emeltek két férfival és egyikük élettársával szemben, akik Hódmezővásárhelyen alakítottak ki indiaikender-ültetvényt, ahol több mint ezerhatszáz növényt neveltek - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.

Vádat emeltek egy somogyi polgármester ellen önkormányzati föld áron aluli eladása miatt

Áron alul jutottak hozzá önkormányzati ingatlanhoz a polgármester gyermekei egy Somogy vármegyei községben az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek a polgármester és három társa ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

BM-államtitkár: életbe lépett a "vörös kód"

A következő napokban várható hőség miatt hétfő reggel életbe lépett a "vörös kód", ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását.

Szita Károly: Kaposvár az emberek egészsége érdekében döntött az illegálisan lerakott hulladék elszállításáról

Az emberek egészsége érdekében döntött úgy Kaposvár, hogy maga gondoskodik a város három pontján illegálisan lerakott 1400 tonna hulladék elszállításáról - mondta a somogyi vármegyeszékhely polgármestere a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.

Idén több mint 860 alkalommal riasztották a tűzszerészeket

Idén több mint 860, robbanótesttel kapcsolatos rendőrségi bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül 212 eset igényelt azonnali intézkedést - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede pénteken Facebook-oldalán.

Másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos hétfőtől szerda éjfélig

Hétfőn nulla órától szerda éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján - közölte pénteken a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.

Gyanúsítottként hallgatott ki a NAV egy közismert zenészt

Gyanúsítottként hallgattak ki egy közismert zenészt, aki a bizonyítékok szerint eltitkolta jövedelmét az adóhatóság elől - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

Egy ember meghalt a 47-es főúton történt balesetben Hódmezővásárhelynél

Összeroncsolódott gépjárművek a 47-es főúton, Hódmezővásárhely közelében, ahol három autó összeütközött 2023. július 7-én.

Hidvéghi Balázs: a kvóta nem működik!

Az illegális bevándorlók kötelező elosztása az uniós tagállamok között, vagyis a kvóta nem működik - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője pénteken a Hír TV-nek adott nyilatkozatában.

Munkamegosztási megállapodást írt alá az OBH és az OBT elnöke

Munkamegosztási megállapodást írt alá Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és Matusik Tamás, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke pénteken, Budapesten.