ORFK: több mint 8600-an érkeztek Ukrajnából szerdán

Az ukrán-magyar határszakaszon 4736-an léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 3902-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-t.

Szijjártó: újabb két magyar mentőcsapat ért Törökországba, már 21 túlélőt kimentettek

Újabb két magyar mentőcsapat érkezett meg Törökországba, így számuk már hétre nőtt, a helyszínen lévő alakulatok eddig 21 embert mentettek ki élve a romok alól, közöttük öt gyereket - jelentette be a tárca közleménye szerint szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az LMP elutasítja az autós közlekedés támogatását

Az LMP elutasítja a kormány autós közlekedést támogató politikáját és azt, hogy akkumulátorgyártó nagyhatalommá tegyék az országot.

Vádat emeltek egy nőket bántalmazással prostitúcióra kényszerítő dunaújvárosi család ellen

Vádat emeltek - többszörösen minősülő emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének, kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének és hamis tanúzásra felhívás bűntettének gyanúja miatt - egy dunaújvárosi család ellen, amely két nőt bántalmazással kényszerített prostitúcióra.

Humanitárius segélyakciót indít Szíriában az Ökumenikus Segélyszervezet

Humanitárius segélyakciót indít Szíriában az Ökumenikus Segélyszervezet, amely a földrengés miatt otthontalanná lett családok támogatására a 1353-as adományvonalon indít gyűjtést.

Szijjártó Péter: eddig 16 ember köszönheti az életét a magyar mentőalakulatoknak

Eddig 16 ember köszönheti az életét a magyar mentőalakulatoknak, hamarosan pedig bővül a mentésben résztvevő magyar kontingens Törökországban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.

Bakondi György: sok migráns érkezik új országokból

Sok migráns érkezik a balkáni útvonalon olyan új országokból is, amelyekből korábban nem volt jellemző a tömeges illegális bevándorlás - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Újabb két szegedi orvost fogtak el az orvosi segédeszközökkel kapcsolatos csalási ügyben

Újabb két szegedi orvost fogtak el az orvosi segédeszközökkel kapcsolatos csalási ügyben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.

Menczer Tamás: folyamatosan nő a kimenekített emberek száma

Folyamatosan dolgoznak a törökországi földrengés helyszínén a magyar mentőcsapatok és keresőkutyák, és folyamatosan nő a kimenekített emberek száma - erről Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára beszélt.

Fidesz: Gyurcsányék se a 13. havi nyugdíjat, se a rezsicsökkentést nem akarták megadni a nyugdíjasoknak

Gyurcsányék se a 13. havi nyugdíjat, se a rezsicsökkentést nem akarták megadni a nyugdíjasoknak - kommentálta a Fidesz a DK hétfői, nyugdíjkorrekcióról szóló sajtótájékoztatóját.

DK: negyedévente nyugdíjkorrekcióra van szükség

Negyedévente visszamenőleges nyugdíjfizetésre, azaz nyugdíjkorrekcióra van szükség, amelynek első részletét már áprilisban ki kellene fizetni - ismertette a Demokratikus Koalíció (DK) elképzelését a párt országgyűlési képviselője.

A katasztrófa szíriai helyszínein segít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A földrengések által sújtott szíriai településeken, Aleppóban és az ország északi területein súlyos károkat szenvedett városokban két mozgó orvosi rendelőt állít szolgálatba a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a kormány 50 millió forintos támogatásával.