A büntetőeljárási törvény módosításának normakontrollját kéri a Ház

A kormány kezdeményezésére normakontrollt kér az Országgyűlés a büntetőeljárási törvény hétfőn elfogadott módosításáról.

Már több mint félmillió háztartásban online kitöltötték a kérdőívet

Már több mint félmillió háztartásban töltötték ki az interneten az október elsején indult népszámlálás kérdőívét - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.

Kokain rendszeres vásárlása miatt indult eljárás egy rendvédelmi dolgozó ellen

Kábítószer rendszeres vásárlásának gyanúja miatt indult eljárás egy rendvédelmi dolgozó ellen - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.

Vádat emeltek a látássérült középiskolás kirablói ellen

Vádat emeltek két férfi és egyikük, őket segítő szülei ellen, akik kiraboltak egy látássérült diákot januárban egy vonaton, illetve közreműködtek később a nyomok eltüntetésében - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Fővárosi gyorsbüfé működési engedélyét függesztette fel a Nébih

Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülmények miatt felfüggesztette Budapesten, a Budafoki út 17. szám alatti MeiLiCheng Kínai Gyorsbüfé működését, és 95,3 kilogramm élelmiszert kivont a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Ügyészség: ügyvédi munkadíjra hivatkozva csalt ki milliókat egy idős nőtől egy férfi

Vádat emelt egy 27 éves férfival szemben a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség, mert állítólagos ügyvéd rokona segítségét ajánlva több mint 11 millió forintot csalt ki egy idős nőtől - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

Ruszin-Szendi: köszönet illeti a tartalékos honvédeket

Köszönet illeti a tartalékosokat, akik munka mellett vállalják, hogy tesznek a hazáért - mondta a Magyar Honvédség parancsnoka az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Szalay-Bobrovniczky: megkapták megemelt illetményüket a magyar katonák

A kormány döntése alapján 2022 szeptemberétől mintegy egynegyedével nőtt a katonák illetménye, amelyet október első napjaiban kapott kézhez a Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses és tényleges szolgálatát teljesítő tartalékos állománya - mondta a honvédelmi miniszter.

Öt év börtönre ítélték a tanárát egy győri iskolában megkéselő diákot

Közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt öt év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Győri Törvényszék hétfőn azt a fiatalt, aki 2019 decemberében megkéselte tanárát egy győri középiskolában.

Fidesz: Gyurcsányék szankciópártisága fenyeget recesszióval és munkanélküliséggel

Gyurcsányék szankciópártisága fenyeget recesszióval és munkanélküliséggel - reagált a Fidesz Dobrev Klára (DK) kijelentésére hétfőn közleményben.

Orbán: egyre nehezebb a helyzet

Egyre nehezebb a helyzet az illegális migráció tekintetében, a számok és a tények egyre riasztóbbak, mégsem irányul elég figyelem erre a problémára - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten.

Az LMP minden minisztert állásfoglalásra kér a szélenergiáról

Minden magyar minisztert arra kér az LMP, hogy foglaljon állást a szélenergiával kapcsolatban.