PM: további dél-koreai beruházások érkezhetnek Magyarországra

Európa legalacsonyabb társasági adójának, az energiabiztonságnak és a politikai stabilitásnak köszönhetően az ázsiai vállalatok vonzó beruházási célpontként tekintenek Magyarországra - emelte ki Varga Mihály.

Átadták a szegedi jogi kar felújított épületét

Befejeződött a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Állam- és Jogtudományi Kar épületének felújítása, az 1,885 milliárd forint kormányzati támogatásból megvalósult beruházást pénteken adták át.

Új naperőművet épít Kunmadarason az MVM Csoport

Új naperőművet épít Kunmadaras déli részén az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft.

Elkészült Magyarország legnagyobb öntözésfejlesztési beruházása Mezőhegyesen

Elkészült Magyarország legnagyobb öntözésfejlesztési beruházása csütörtökön Mezőhegyesen, a 10,5 milliárd forintos program révén a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. öntözhető földterülete megduplázódott.

Európai Beruházási Bank: a magyarok döntő többsége támogatja a zöld átállást

A magyarok 77 százaléka szerint az ukrajnai háborúnak és a magas energiaáraknak fel kell gyorsítaniuk a zöld átállást; ez 12 százalékponttal magasabb az uniós átlagnál és a harmadik legmagasabb arány az EU 27 tágallamában - tájékoztatta az Európai Beruházási Bank (EIB) az MTI-t csütörtökön.

Műtőpanelek készítéséhez építtetett gyárat a Vatner Kft. Kaposváron

Átadták az orvosi eszközök előállításával és értékesítésével foglalkozó Vatner Kft. 1,8 milliárd forintból épült paneltechnológiai gyárát szerdán Kaposváron.

Átadták a Tisza-Túr tározót

Elkészült az árvizek és az aszályos időszakok kezelésére is alkalmas Tisza-Túr árapasztó tározó, a Magyarországon mintaprojektnek számító, több mint 35,8 milliárd forintból megvalósult beruházást szerdán adták át a magyar-ukrán határ melletti Milotán.

Átadták a Hajdu Zrt. napelemparkját Tégláson

Napelemparkot adtak át a Hajdu Hajdúsági Ipari Zrt. téglási telephelyén kedden.

Járműipari innovációs és tréning centrum nyílt Budaörsön

Megnyílt a Porsche Hungaria innovációs és tréning centruma szerdán Budaörsön; a több mint 2 milliárd forint beruházással kialakított központ a Porsche Hungaria hálózatához tartozó gépjárműipari értékesítési és műszaki szakemberek képzését, valamint a flottaügyfelek kiszolgálását fogja végezni.

Lázár: lényegében véget ért a vasútvillamos fejlesztése Szeged és Hódmezővásárhely között

Az ország első tram-train (vasútvillamos-) rendszerének köszönhetően tíz éven belül ikervárossá válhat Szeged és Hódmezővásárhely - mondta az építési és beruházási miniszter kedden az MTI-nek.

Csaknem egymilliárd forintos beruházással újította fel szentendrei áruházát a Spar

Felújítva nyitott újra a szentendrei Interspar hipermarket, amely nemcsak a város, hanem a régió vásárlóit is kiszolgálja; a beruházásra 920 millió forintot költött a vállalat - közölte a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. csütörtökön az MTI-vel.

Elkezdődött a HelloParks raktárcsarnokának építése Pátyon

Elkezdődött a HelloParks raktárcsarnokának csaknem 1 éven át tartó építése Pátyon - közölte a beruházó hétfőn az MTI-vel.